Nem pont így terveztük ezt az évet, de amit lehetett kihoztuk belőle!

A 2020-as év bizony előre nem látható nehézségeket, leküzdésre váró kihívásokat hozott az autósport világába, miközben az amatőr versenyzői körben a lábak folyton a gázpedálon álltak és csak a rajtra vártak. A hazai amatőr autósport jelentős részét megmozgató Kisúji Autó MSE csapatával készítettünk interjút.

Nehéz lenne azt mondani hogy nem ismeritek az autósport világát hiszen minden vezetőségi tagotok ült már a bal1-ben, és a szervezői oldalon is van tapasztalatotok.

Igen… Az elmúlt bő évtized során bizony volt alkalom és van aktív tagunk aki a mai napig a rajthoz áll. Az elmúlt évtized során így az előttünk álló kihívásokat próbáltuk a versenyzői oldal igényeihez igazítani a lehetőségeinkkel, de ennyire nehéz évünk még talán nem is volt.

Számunkra nagyon fontos a versenyzőink egészsége!

Számos kihívásokkal kerültetek szembe, de jól abszolváltátok az etapokat.

Az általunk betervezett bajnokságok ugyan a kialakult világjárvány és annak intézkedései okán elmaradtak. Helyettük egy késői kezdésként 2020. május 31-től kezdődően elsőként Art-Sprint edzéseket, majd versenynapok formájában Kupákat szerveztünk mind Mini-Sprint, mind Power-Sprint távokon.

Sokszor izgultunk a folyton változó jogszabályi környezet miatt, mert felelős szervezőként tisztába voltunk és vagyunk, hogy versenyzőink és a hozzánk érkező nézők egészsége legyen a legfontosabb miközben pont azt tegyék amiért hozzánk jöttek: örökre szóló élményt szerezzenek!

A visszajelzésekből ítélve úgy gondoljuk ezt sikerült is elérnünk annak ellenére, hogy ez az év bizony kicsit sem volt egyszerű.

Ha jól emlékszem akkor bőven száz feletti  számban összpontosuló pilóta és nevező fordult meg nálatok 1-1 alkalommal.

Jól emlékszel, hiszen számtalan amatőr és “nem pont amatőr” versenyző is rótta a köröket. Volt olyan is, hogy a meghirdetést követően néhány óra alatt szinte már le kellett zárnunk az előnevezést.

Jól mutatja ez is mekkora igény van az amatőr oldalról is a versenyre.

Nálunk pedig pont ez a varázs az ami az idei évben kialakult helyzet ellenére is megmaradt: Mindenki ember és tiszteljük a másikat, miközben a legjobb időre hajt mindenki. Megmaradt az amatőr érzés miközben törekszünk a maximális biztonság elérésére.

A számtalan versenykörülményeket érintő intézkedések mellett a jótékonyságot se felejtettétek el. Anno volt földesi verseny, most másként nyújtottatok segítséget.

A lehetőségeink korlátozottak, de a versenyzőink és támogatóink által 2020-ban is több adománygyűjtéshez járulhattunk hozzá az ő közreműködésükkel.

Többek között a karcagi és kisújszállási mentőállomásoknak 1-1 mosógépet, plusz egy életmentő ambubaba megvásárlásának fontosságát is szem előtt tartottuk hálánk jeléül amelyért a frontvonalban küzdenek a vírussal, illetve versenyeinket pedig odaadóan segítik.

Ahogy teltek a nyári és őszi hónapok, úgy az óvodás gyermekek fejlődését és fejlesztését is célul tűztük ki.

 

Az elétek gördülő nehézségek ellenére tényleg mindent kihoztatok az idei évből

Bár november elején még reményeket fűztünk hozzá, a decemberi csapatós napunkról a jelenlegi rendezvénytilalmi intézkedések okán le kellett mondanunk, de bízunk benne hogy jövőre mindent bepótolhatunk!

Szeretnénk még egyszer megköszönni minden hozzánk érkező nézőnek, versenyzőnek hogy 2020-ban megtisztelt bennünket és a mi rendezvényeinket választotta! A versenyzőknek és támogatóinknak külön köszönjük, hogy hozzájárulásaikkal nem csak a versenyek működtetését, de a fent említett számtalan jótékonysági ügyhöz is segítséget nyújtott és közös érdemünk lehet!

Ezért a közös érdemért pedig hálásak vagyunk, és a legutolsó idei eseményünkről egy köszönetvideó formájában összeállítás is készült amelyet a frissen indított Youtube csatornánkra első videójaként töltöttünk fel:

 

 

Köszönjük mindenkinek az idei évet! Jövőre találkozunk!

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: