Rétisas (Haliaeetus albicilla) a Hortobágyon Balmazújváros közelében 2020. január 10-én. MTI/Kovács Attila

Országos sasszámlálást tartanak a hétvégén

Sasszámlálást tartanak a hétvégén: a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a nemzetipark-igazgatóságokkal és más civil szervezetekkel együttműködve péntektől vasárnapig szervezi meg az Országos Sasszinkront, a Magyarországon telelő ragadozómadarak éves számlálását.

Az egyesület hétfői közleménye szerint Magyarország területén a sasfajok szempontjából számos kiemelten fontos telelőhely van, amelyeken legnagyobb számban rétisasok figyelhetők meg, mivel a nem vonuló hazai fészkelőkhöz télen északról érkező egyedek is csatlakoznak.
 

A második leggyakoribb sasfaj Magyarországon a parlagi sas, amelynek állandó hazai költőállományához a Kárpát-medence országaiból származó egyedek csatlakoznak télre. Ritkaságnak számít ugyan, de minden évben előfordul néhány szirti sas és fekete sas is – tartalmazza a közlemény.
 

Hirdetés*

A felmérésen a sasok mellett valamennyi nappali ragadozómadárfaj és a túzok egyedeit is számba veszik a szakemberek.
Az MME a partnereivel 2004-ben indította el a legfontosabb, részben már évtizedek óta ismert sastelelőhelyek egységes módszertannal és egy időben történő, úgynevezett szinkronfelmérését. Ehhez az Európai Unió által támogatott PannonEagle LIFE projekt részeként 2018-ban a környező országok természetvédelmi szervezetei és szakemberei is csatlakoztak, így immár negyedik alkalommal végzik el a legjelentősebb sastelelőhelyek ellenőrzését az egész Kárpát-medencében.
 

Az MME közleménye szerint a megfigyelési eredmények összesítését követően a sasleltár várhatóan február elején készül el.

Az országos sasszinkronokhoz hagyományosan kapcsolódó sasnapi programsorozat a jászsági Sasközpontban a járványhelyzet miatt elmarad – tájékoztatta az MTI-t az MME.

 

 

MTI

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: