Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA

Negyedével és ötödével estek vissza a különböző autómárkák eladásai tavaly

Tavaly kissé több mint egymillió autót értékesített a Skoda, 19,1 százalékkal kevesebbet a 2019-es 1,24 milliónál – jelentette be hétfőn honlapján a Volkswagen AG csehországi leányvállalata.

 

A Skoda 2020-ban sorban a hetedik egymást követő évben adott el több mint egymillió autót, igaz, tavaly mindössze 4800-zal többet. A legnagyobb érvágást a tavaszi járványvédelmi zárlat idején elrendelt 39 napos üzemleállás okozta számára.
A leállás következményeinek az orvoslására a Skoda minden egyes piacán a helyi sajátosságoknak leginkább megfelelő ösztönzőkkel sietett a márkakereskedők segítségére az eladások felfuttatása érdekében. Június elejére már ismét lendületet is vettek a Skoda eladásai a nemzetközi piacon. Az év második felében így 578 ezer autót értékesített a Skoda, míg az első félében 427 ezret.
Hirdetés*

Egyes piacokon kiemelkedő mértékben növelte eladásait tavaly a Skoda: Törökországban 56,3 százalékkal 24,2 ezerre, Egyiptomban pedig 56,3 százalékkal 5,5 ezerre.
Nyugat-Európában 434,5 ezer autót adott el tavaly a Skoda, 16,5 százalékkal kevesebbet a 2019-esnél. A decemberi 41,7 ezres eladás viszont már csak 1,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi 42,2 ezres értékesítéstől.
 

A legnagyobb európai piacán, Németországban 181,8 ezer autót adott el a Skoda, 15,4 százalékkal kevesebbet az előző évinél. A decemberi 16,6 ezres értékesítés viszont már 1600 autóval, 10,8 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit.
 

Közép-Európában 15,7 százalékkal 181,9 ezerre csökkentek az eladások, a piaci részesedés viszont 1,74 százalékponttal 19,65 százalékra emelkedett. Csehországban 83,2 ezer autót értékesített a Skoda, 11,6 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál. Piaci részesedése pedig 3,34 százalékponttal 41,0 százalékra emelkedett.
 

Kelet-Európában Oroszország nélkül 20,8 százalékkal 39,8 ezerre csökkentek az eladások. Oroszországban viszont 6,8 százalékkal 94,6 ezres rekordra.
Legnagyobb piacán, Kínában 38,7 százalékkal 173 ezerre csökkentek a Skoda eladásai.
A legnagyobb példányszámú modell, az Octavia eladásai tavaly 29,2 százalékkal 257,4 ezerre csökkentek. Növekedést csak a Scala és Kamiq modellek értek el tavaly, 61,7 százalékkal 63,2 ezerre és 99,0 százalékkal 128,5 ezerre.

 

 

Negyedével csökkentek tavaly a SEAT autóeladásai világszerte,

rekordot döntött viszont a konszern új márkája a CUPRA – tudatta a Porsche Hungaria Kft.

 

A spanyol SEAT S.A. autógyártó vállalat tavaly 427 ezer autót értékesített világszerte SEAT és CUPRA márkáiból, 25,6 százalékkal kevesebbet a 2019-es 574 ezres rekordnál.
 

Legnagyobb piacán, a forgalmának több mint a negyedét adó Németországban 109,5 ezer autót értékesített tavaly a SEAT, 17,9 százalékkal többet az előző évinél.
 

Spanyolországban 32,1 százalékkal 73,3 ezerre csökkentek az eladások, de ezzel együtt is piacvezető maradt a márka. A spanyol mellett a koronavírus-válság által leginkább érintett piacon, Nagy-Britanniában 33,8 százalékkal esett vissza a SEAT forgalma tavaly, 45,6 ezer eladott autóra.
 

Voltak azonban olyan piacok is, ahol a járvány ellenére  növelni tudta eladásait a SEAT: Törökországban például 95,3 százalékkal 11,6 ezerre, Izraelben pedig 13 százalékkal 10,4 ezerre.
 

A konszern márkái közül a SEAT eladásai tavaly 27,3 százalékkal 399,6 ezerre csökkentek, a CUPRA eladásai viszont 11 százalékkal 27,4 ezres rekordra emelkedtek. A CUPRA decemberben havi eladási rekordot is elért 3600 darab, az egy évvel korábbinál 93,1 százalékkal több autó értékesítésével. A márkából a konszern 2018-as alapítása óta már több mint 65 ezret értékesített. A CUPRA márka tavalyi eladási rekordja jórészt az elektromos-hibrid modellek piaci sikerének tudható be.
 

Magyarországon 2020-ban 2864 SEAT-ot értékesített a 11 tagú márkakereskedői hálózat – tájékoztatta az MTI-t Papp Zoltán márkaigazgató.
 

Elmondása szerint a SEAT nagy reményeket fűz az idén az elektromos és hibrid modellek értékesítéséhez. A magyar piacra is megmegérkezik a SEAT Leon hibrid változta, valamint a SEAT Tarraco e-HYBRID. Az idei első negyedévében a CUPRA piacra dobja a Formentor két plug-in hibrid változatát, az év második felében pedig megjelenik a CUPRA el-BORN, a márka első teljesen elektromos modellje.

 

 

MTI/https://www.skoda-auto.com/news/news-detail/sales-2020

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: