Jászberény önkormányzatát jóra, a Szolnok Megyei Önkormányzatot elégtelenre minősítette az Állami Számvevőszék ellenőrzése során

A közpénzeket érintő ellenőrzés során a korrupciós kockázat a két értékelés között jelentős különbségeket mutat.

Dr. Gedei József az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által nyilvánosságra hozott eredményeket is felmutatta közösségi oldalán az alábbi posztban amelyet változtatás nélkül közlünk:

1-ES OSZTÁLYZAT MEGYÉNK ÖNKORMÁNYZATÁNAK
Jászberény Városi Önkormányzatát és Polgármesteri Hivatalát ellenőrizte az Állami Számvevőszék (ÁSZ). Nem kérdés, hogy ilyenkor, egy kissé elszorul a torok, hiszen a legjobb szándék és legalaposabb munka mellett is kiderülhet kisebb nagyobb hiba. Hozzáteszem, mi sem vagyunk tévedhetetlenek. Meglepetés és öröm, hogy az ÁSZ 4-es, azaz jó osztályzatot adott számunkra, amellyel – többek között – elismerte hivatalunk pénzügyi- és a vagyongazdálkodásának szabályszerűségét.
Ezzel szemben a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 1-es, azaz elégtelen osztályzatot kapott és az ÁSZ rámutatott, hogy megyénknél akár rendszerszintű – önmaga által nem kezelt – kockázat is lehetséges, amely magában foglalja a korrupciós kockázatot is.
Kellő tisztelettel kérdezem megyénk vezetőit és országgyűlési képviselőit, hogy mit tesznek az 1-es érdemjegy kijavítása érdekében?

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: