Jobbik: kínai egyetem helyett modern magyar egyetemeket!

Budapesti kínai egyetem helyett modern magyar felsőoktatást követelt szombati online sajtótájékoztatóján Brenner Koloman, a Jobbik országgyűlési képviselője, a parlament alelnöke.

A Fidesz tudás- és értelmiségellenes politikája újabb lépcsőfokot lépett: 821 millió forintos kormányzati támogatásból építik meg a kínai Fudan egyetem első európai campusát… – közölték a videó mellé amely itt tekinthető meg:

 

Arról beszélt: szintet lépett “a Fidesz tudás- és értelmiségellenes politikája” azzal, hogy “a hazai felsőoktatásra szabadítanak” egy kiemelt támogatottságú kínai egyetemet, 821 millió forintos kormányzati forrást adva a Fudan Egyetem első európai campusának létrehozásához.

 

A jobbikos politikus hangsúlyozta: pártja kiáll amellett, hogy – a többi európai nemzettel együttműködésben – kiegyensúlyozott kapcsolatokat tartson fenn Magyarország a geopolitikailag egyre fontosabb ázsiai országgal, az ellen azonban tiltakoznak, hogy “a Kínai Kommunista Párt által direktben irányított” egyetem kezdje meg működését Magyarországon.
Brenner Koloman megjegyezte: előkelő ugyan az intézmény nemzetközi rangsorolása, de ennek az az egyik oka, hogy e lajstromok összeállításakor nem veszik figyelembe, mekkora az egyes intézményeken belül az akadémiai szabadság mértéke.
A felsőoktatás modernizációja és az egyetemek autonómiája mellett kiállva az ellenzéki politikus fontosnak nevezte, hogy modern hazai, és ne kínai egyetemeket támogasson a kormányzat.

 

 

MTI

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: