Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA

Betörések és lopások Kisújszálláson (Lebuktak a fiatalkorú bűnözők)

A megalapozott gyanú szerint, a terheltek kisújszállási lakosoktól tulajdonítottak el különböző tárgyakat.

Ismeretlen személy ment be egy kisújszállási ingatlan bekerített udvarára 2021. augusztus 19. és augusztus 24. között és egy tárolóból eltulajdonított egy kerékpárt, két húsz kilogrammos súlyzókészletet, egy taposógépet valamint egy comb- és karerősítő eszközt.

A rendőrök a bejelentést követően helyszíni szemlét tartottak, adatokat gyűjtöttek és tanúkat hallgattak ki. Az egyenruhások számára hamarosan körvonalazódott a feltételezett elkövető kiléte, akit elszámoltattak a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban. A fiatalkorú rövidesen a nyomozók asztalánál vallott tettéről.

Hirdetés*

A fiatal rovására nemcsak egy bűncselekményt róttak a rendőrök,

hiszen további négy vagyon elleni jogsértés vonatkozásában is közölték számára a megalapozott gyanút. A 15 éves fiú ugyanis több kisújszállási lakost is megkárosított 2021. augusztus hónapban, ami során kerékpárt és szerszámgépeket vitt magával. A fiatalkorú továbbá egy gyermekotthonból két fiatalkorú társával – akiket a rendőrök szintén gyanúsítottként hallgattak ki – ruhaneműket tulajdonított el 2021. augusztus 21. és augusztus 23. között.

A Karcagi Rendőrkapitányság többrendbeli lopás bűncselekmény elkövetése miatt folytat eljárást az ifjú jogsértőkkel szemben – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság.

police.hu

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: