A képen Tóth – Szabó Anna látható. (Beküldött fotó)

Az egyesület mindenes önkéntese (Interjú Tóth – Szabó Annával)

Tanár, osztályvezető, és nem szívesen ment nyugdíjba. Többféle önkéntes feladatot vállal, mindig keresi a lehetőséget az elfoglaltságra. Ha pedig további tervekről van szó, kirándulni menne. Beszélgetés Tóth – Szabó Annával, aki a Vakok és Gyengénlátók Jász- Nagykun Szolnok Megyei Egyesületének is az önkéntese.

Zana Anita: Hogyan kezdődött a pályád?

Tóth – Szabó Anna: Közgazdász-szociológus, tanár vagyok. 1977-ben végeztem politikai gazdaságtan-tevezés szakon a Közgazdasági Egyetemen, majd 1985-bena az ELTE-n szociológia szakán. Közgazdasági tanulmányaimat illetően pedig elmondható, hogy mint a szocialista, mind a kapitalista közgazdaság területén olyanokat olvastam és tanítottam, amelyek nem illettek bele az akkori hivatalos irányzatba, inkább társadalomtudomány felé mozdultak el.

 

Barátnőmnek és nekem Hódmezővásárhelyen kínáltak állást az ottani Főiskolán, amit kalandvágyból elfogadtam, kipróbáltam. Így én maradtam ott, és tanítottam, lakás híján pedig kollégiumban laktam nevelőtanárként. Sok barátom került ki a hallgatók köréből.

 

Két év után tantárgy-struktúrát változtattak, és úgy volt, hogy az általam oktatott tantárgy egy évre kimarad, ám hirdettek orosz nyelvtanfolyamot, amire jelentkeztem. Azonban közben Budapesten kínáltak állást, amit elfogadtam, így visszaköltöztem Budapestre (ott születtem és éltem az egyetemi végzés utánig), s a tanítást ott folytattam az Ybl Miklós Főiskolán. Hódmezővásárhelyen megismerkedtem a férjemmel, aki Szolnok közeli, így kerültem Szolnokra. Itt már ágazati gazdaságtant oktattam. Politikamentes volt, jobban is szerettem ezt tanítani. Közben többször költöztünk. Jászberényben is éltünk rövid ideig. Ekkor Szolnokon az eddig tanítottakat, Jászberényben pedig szociológiát tanítottam. A rendszerváltáskor vállalkozási ismereteket kezdtem tanítani, a tematikát én dolgoztam ki.

 

Az ekkor indult Általános Vállalkozási Főiskola indításában is részt vettem, ennek során jegyzeteket írtam, példatárat állítottam össze, s természeten tanítottam, előadást tartottam 2007-ig.

 

Z. A.: Történt egy pályaváltás az életedben.

T.Sz. A.: 1996-tól az Egészségbiztosítási Pénztárnál osztályvezető voltam (mellette folytattam a tanítást is), ezt a részleget később beolvasztotta az Adóhivatal. Egy darabig osztályvezető voltam ott is, majd a tájékoztatási osztályra helyeztek át, különböző adónemek referense voltam, szóbeli, írásbeli tájékoztatást folytattam és előadásokat tartottam. Ezt a munkát nagyon szerettem, s az ügyfelek is kedveltek.

 

Három gyerekem született, persze mára már felnőttek.

 

Nagyon szerettem dolgozni, és nem szívesen mentem nyugdíjba, mindössze öt éve vagyok nyugdíjban a köztisztviselőkre és közalkalmazottakra vonatkozó jogszabály miatt, ami kötelezően előírja a nyugdíjba vonulást a korhatár elérésekor.

 

Z.A.:  Hogyan tovább a nyugdíjazást követően?

T.Sz. A.: Kerestem a lehetőséget az elfoglaltságra, Budapesten erre jobban lett volna lehetőség, de visszaköltésére nem láttam esélyt.

 

Volt egy asszony, akit közlekedési baleset ért, rokkanttá nyilvánították. Megkereste a civil központot, ahol ketten jelentkeztünk a feladatra, végül én választottam ezt a feladatot, másfél évig jártam hozzá önkéntesként, a heti bevásárlást intéztem nála, illetve beszélgettünk. A beszélgetéssel egybekötött látogatások a mai napig megmaradtak. Volt még egy kislány, akit az anyukája egyedül nevelt, szegényes körülmények között éltek, az anyuka három műszakban dolgozott, s így reggelente nem tudta a napközis táborba induló buszhoz elkísérni, ezt vállaltam egy rövid időre. Később a kislány  bentlakásos intézménybe került, heti rendszerességgel kellett őt haza, illetve a kollégiumba kísérni. Egészen a pandémiáig kísértem, közben tizenöt éves lett és így sajnos ez a feladat megszűnt.

 

Z.A.: Hogyan kerültél kapcsolatba az egyesülettel?

T.Sz. A. Az egyesülethez pedig úgy kerültem, hogy az egyik önkéntes társammal egy önkéntes – ruhatáras – feladat során beszélgettünk, amikor szóba került az egyesület. Tulajdonképpen ismeretségeimen keresztül kerültem ide, itt érzem a leginkább úgy, hogy valóságosan segítek. (Önkéntes munkát máshol is végzek.) Az egyesület életmód klubjába is járok és szeretem, az általuk szervezett kirándulásokon is szeretek részt venni, s ha szükséges kísérő is vagyok.

 

Z.A.: Mit szeretsz az egyesületben a leginkább?

T.Sz. A.: Itt valóban azt érzem, hogy segíthetek. Emellett sokféle ember van itt, és ezt a sokféleséget nagyon jó megismerni, jó beszélgetni, s megismerni az embereket.

Mindemellett fontos, hogy van két unokám, nyolc és hatévesek. Ők Budapesten élnek, de ennek ellenére szoros a kapcsolatunk. Gyakran vannak nálam, s ha ők jönnek, szervezek nekik programokat. De nagyon szeretek hozzájuk, és másik Budapesten élő fiamhoz is menni.

Egyébként nagyon szeretem Budapestet, huszonnyolc évet éltem születésem óta ott, viszonyom semmit nem változott szolnoki életem ellenére, és sok barátom Budapesten él (sajnos egyre kevesebben).

 

Z.A.: Egyedül élsz?

T. Sz. A.: Elváltunk, a férjem pedig később meghalt. Nyugdíjazásom után anyósommal ismét szoros kapcsolatba kerültem, most kilencvenéves, igen aktív. Én sűrűn járok hozzá, a kerti munkában – amit tudok – segítek neki. Nincs messze, Rákóczifalván él. Egyik fiamék unokáimmal Budapesten a XVI. kerületben élnek, a másik a Déli pályaudvar közelében, harmadik Szegeden.

 

Z.A.: Aktív életet élsz.

T.Sz. A.: Abszolút. Szeretek vonatozni, gyakran látogatom a gyerekeimet, unokáimat, Hódmezővásárhelyen pedig barátaim élnek. Nagyon szeretem a színházat is, sokat járok budapesti színházakba előadásra, sokféle előadást szeretek. Járvány előtt bérletem szólt az Erkel Színházba, és a Szolnoki Szimfonikusok előadásaira (ide most is járok, nagyon szeretem).

Szerencsére közel lakom a szolnoki vasútállomáshoz, így színházi eladás előtt és után is csak kicsit kell vonatoznom, s mindjárt otthon vagyok. Jelenleg ritkábban járok színházba, de remélem hamarosan ismét sűrűbben hódolhatok ennek a kedvtelésemnek.

 

Z.A. Mik a terveid?

  T.Sz. A. Kifejezett terveim nincsenek, már nem írok és nem tanítok. A felolvasásokon lenne mit csiszolnom, de még nem szóltak, hogy ne meséljek. Unokáim pedig nagyon szeretik ezt is és az esténkénti diavetítést is Ha lenne még további hely, ahol tudnék segíteni, megtenném szívesen. Jól érzem magam. Ha pedig mégis tervezek, azok kirándulások, színház.

A képen Tóth – Szabó Anna látható. (Beküldött fotó)

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: