Bulvár MA

  • Bio-gumit állított elő cukorból az Eni

    írta - Már 10, 2016
    A teljesen megújuló energiaforrásból származó bio-butadién gyártása sikeresen a kísérleti szakaszba lépett – jelentette be az Eni-hez tartozó polimer és elasztomer gyártó Versalis és a biotechnológiai megoldások éllovasa, a Genomatica.     A Versalis és a...
  • Magyar díjazottak az FIA-gálán

    írta - Már 10, 2016
    Az FIA Historic Rali Európa-bajnokság D korcsoportjának harmadik helyén végzett Bazsó Ildikó a navigátorok versenyében, aki ezért Párizsban, az FIA-gálán vehetett át díjat. Rajta kívül még három magyar versenyzőt díjaztak, Wirtmann Ferenc a D csoportban lett...
  • Már lehet jelentkezni a TeSzedd! szemétgyűjtési akcióra

    írta - Már 9, 2016
    Már lehet jelentkezni az idei TeSzedd! szemétgyűjtési akcióra, amely most először négynapos lesz, április 28. és május 1. között várják az önkénteseket – tájékoztatta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) kedden az MTI-t.     Az idén hatodik...
  • Brutális tény – A fogyasztóvédelem által vizsgált gyerekjátékok több mint fele veszélyes volt

    írta - Már 8, 2016
    A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság által vizsgált 81 féle gyerekjáték közül 48 termék fulladás, szemsérülés vagy tartós egészségkárosodás veszélyét hordozta; a kockázatos játékok listája megtalálható a hatóság honlapján.     A hatóság által az MTI-hez kedden eljuttatott...
  • Április 15-ig várják a jelentkezését az iskolás csapatoknak – Két korcsoport, négyfős csapatok, több ezer diák

    írta - Már 8, 2016
    Évről-évre több ezer diákot mozgat meg a Magyar Polgári Védelmi Szövetség felmenő rendszerű ifjúsági versenye. A fiatalok két korcsoportban, az 5-8. és a 9-13. évfolyamos kategóriában, négy-négyfős csapatokban versenyeznek, hogy kiderüljön: az országban ki tud a...
  • Vízen úszó szemetessel tisztítanák meg a világ óceánjait – Videóval

    írta - Már 7, 2016
    Vízen úszó, önműködő szemetessel oldaná meg az óceánok szennyezettségének egyre súlyosbodó problémáját két ausztrál szörfös.     A kikötők vizének megtisztítására szánt Seabin, vagyis tengeri kuka nevű szerkezet egy hengeralakú tartályból, egy természetes anyagból készült “szemeteszsákból”...
  • Nőnapi különkiadással készül a Maradj talpon!

    írta - Már 7, 2016
    A Maradj talpon! című műsor nőnapi különkiadásának középpontjában a nőnaphoz kapcsolódó kérdések mellett főzés, divat, valamint híres nőkhöz fűződő témák is szerepelnek kedd este a Duna közszolgálati tévécsatornán – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap hétfőn...
  • A nap képe: A Szolnoki Csata 2016-ban

    írta - Már 7, 2016
    Az elmúlt hétvégén került sor az immár hagyománnyá vált 1849 márciusi csatának felelevenítésére Szolnokon, a Kossuth téren. (A hadtörténeti bemutató idén a Tisza magas vízállása miatt a város szívében kapott helyet.)   Az évről-évre nagy érdeklődésnek...
  • Engedély nélkül felvásárolt fémhulladékot foglaltak le Nádudvaron

    írta - Már 7, 2016
    Egymillió forint értékű, engedély nélkül felvásárolt fémhulladékot foglaltak le a pénzügyőrök egy nádudvari ingatlanon – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar Megyei Adó- és Vámigazgatóságának vámszakmai sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.     Kiss Nóra...
  • Már a Parlamentben is a kórházi fertőzések ügyével foglalkoznak

    írta - Már 7, 2016
    Már a Parlamentben is a kórházi fertőzések ügyével foglalkoznak Az elmúlt hetekben fokozott érdeklődés övezte a kórházi fertőzések eseteit. Egy médiafigyelmet hozó összehasonlító cikk szerint, ma Magyarországon többen halnak meg a kórházi ellátás során szerzett kórházi...
Close