Fotó: internet

A Jobbik nagyobb szerepet szán az önkormányzatoknak az oktatásban

A Jobbik nagyobb szerepet adna az oktatásban az önkormányzatoknak.

 

Dúró Dóra, az Országgyűlés kulturális bizottságának jobbikos elnöke keddi sajtótájékoztatóján “botránykatalógusnak” nevezte a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) működését, álláspontja szerint nem működőképes az a konstrukció, hogy “vízfejből szeretnék kézivezérelni” az iskolákat.

A politikus megjegyezte, nem sikerült csökkenteni az önkormányzatok vagyoni helyzetéből adódó különbségeket sem, ahol lehetséges, ott van például úszásoktatás és különórák, míg másutt nincs.

Dúró Dóra jelezte: az intézményvezetői kinevezések ügyében szakmai konzultációt kezdeményeznek az érintettekkel és a szakmai szervezetekkel, továbbá szeretnék a fenntartásba bevonni azokat az önkormányzatokat, amelyeknek iskolái évtizedek óta átlag felett teljesítettek.

Azokon a településeken, ahol a választáson a Jobbik nyeri a polgármesteri posztot, konzultációs bizottságokat állítanak fel a szülők, az iskolavezetés és az önkormányzat között – ismertette. Jelezte, a Jobbik ezt javasolja más településeknek is. Emellett az iskolai közétkeztetésbe bevonnák az iskolakerti termékeket is – tette hozzá.

Dúró Dórát kérdezték Navracsics Tibor uniós biztosjelölt meghallgatásáról. A jobbikos politikus úgy értékelt: a jelölt meghallgatáson tanúsított magatartása szánalmas volt, s meglepte őket, hogy Navracsics Tibor kormányának több intézkedését megtagadta. Hozzátette: a vele szembeni kifogások több része jogos volt, szerintük azonban “gerincesebben kellett volna viselkednie”, Magyarország számára akkor tett volna jót, ha kiáll saját kormánya intézkedései mellett.

Forrás: MTI

Indexfotó: alfahir.hu

 

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: