A miniszter aláírta az útfelújítási program támogatási szerződését – De vajon milyen utakra vonatkozik a 69 milliárdos felújítás?

Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter aláírta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. útfelújítási programjának támogatási szerződését kedden, ezzel minden feltétel adott a komplex program megindításához – tájékoztatta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-t.

 

 

A közlemény szerint a program keretében 69 milliárd forintos hazai forrásból országszerte 444 kilométer főúti és 119 kilométer mellékúti szakasz újul meg.
 

A forrást kormányhatározatban rögzített határidőre biztosítja a szaktárca. Így a felújítások a tavasszal megkezdődhetnek, és még az idén be is fejezik a kivitelezők. A munkálatok elvégzésére az állami közútkezelő feltételes közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződésekkel rendelkezik – jelezte közleményében az NFM.
 

A szaktárca kiemeli: az újabb 69 milliárd forinttal még több térség elérhetősége javul, csökkennek az utazási idők, emelkedik a közúti és az autóbuszos közösségi közlekedés szolgáltatási színvonala. Az NFM a jövőben is minden elérhető erőforrást mozgósít a hazai közutak szolgáltatási színvonalának emelése érdekében – fűzik hozzá.
 

A közlemény emlékeztet arra, hogy a fejlesztési tárca a közelmúltban öt évre szóló közhasznúsági szerződést kötött a Magyar Közúttal az országos közúthálózat üzemeltetéséről és fenntartásáról. A kormány 2020-ig évente emelkedő összegű költségvetési támogatást, összesen 400 milliárd forintot biztosít a társaság számára feladatai színvonalas ellátásához.
 

A minisztérium középtávú felújítási finanszírozási programot készít az országos gyorsforgalmi, fő- és mellékúthálózatra. A javaslat elfogadása esetén 2017-től évente mintegy 1200 kilométernyi útszakasz rendbe tételét alapozhatja meg – olvasható a közleményben. (MTI)

 

Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA

 

A 69 nem lehet véletlen… [email protected] lesz a felújítás… Sose lesz vége, és mindig dugók lesznek….

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: