Fotó: internet (A kép illusztráció.)

A roma lányok iskolaelhagyásának megelőzésére 151 millió forintot költenek

A roma lányok iskolaelhagyásának megállítására kiírt programban 151 millió forintért lehet pályázni – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán szombaton.

 

 

Czibere Károly hozzátette: különösen a 10 és 18 év közötti roma lányok veszélyeztetettek a lemorzsolódásban, amelynek egy életre szóló negatív hatása van. A pályázat keretében mentorálási modelleket kell kidolgozni civileknek és önkormányzatoknak, amelyek erősítik az érintett korosztály belső motivációját, iskolai eredményességét, fontosnak tartják a szülők bevonását is a programba.
 

Az államtitkár kitért arra is, hogy az idei évtől már kötelező feladat az önkormányzatok számára a gyermekétkeztetés megszervezése, azaz napi egyszeri meleg étel biztosítása a hátrányos helyzetű gyermekek számára. Nyáron mindenki, aki hátrányos helyzetű, élhet ezzel a lehetőséggel, bölcsődei vagy óvodai jogviszonytól függetlenül – mondta. Tavaly 140 ezer hátrányos helyzetű gyermek vett részt a programban, idén 208 ezer gyermekről van szó, a forrásokat a kormány biztosítja hozzá – fejtette ki az MTI közleménye szerint.

 

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: