Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA

Például egy stadionra való költekezés helyett 20%-kal emelhették volna a közszolgálatban dolgozók bérét – A Jobbik szerint emelni kell a közszolgák bérét

A jobbikos Hegedűs Lorántné a közszolgálatban dolgozók 20 százalékos béremelését sürgette szerdai sajtótájékoztatóján.

 

A politikus szerint a szociálliberális kormányok és a Fidesz-kormányok is “betűre betartották” a 2008-as IMF-megállapodás azon pontját, amely alapján befagyasztották a közszolgák bérét. Emiatt – folytatta – 8 év alatt 30 százalékkal csökkent a közszolgálatban dolgozók reálkeresete átlagban, így egy középfokú végzettségű köztisztviselőnek 33 évig kell dolgoznia, hogy többet kereshessen, mint a garantált bérminimum.
 

Ugyanakkor úgy vélte: egy 20 százalékos béremelés egy év tekintetében 5 milliárd forintból megoldható lenne, például a szombathelyi stadionra fordított forrásokból, az “Andy Vajnának adott” adókedvezményekből, vagy a Városliget projektre elköltött milliárdokból is fedezni lehetne ezt az összeget.
 

Hegedűs Lorántné cinikusnak tartotta, hogy a kormány a polgármestereknek üzenget, hogy oldják meg ők a béremelést. A kormánynak az állam leépítése és a közszolgálatban dolgozók kiéheztetése helyett a korrupciót kellene csökkentenie – jelentette ki.

MTI

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: