Itt van a Szolnok megyei melegedők listája

Szinte minden településen kínálnak helyet a kihűlés ellen

Mezőtúron, Karcagon Tiszafüreden is Szolnokon is védekeznek. Fegyverneken 5 helyen lehet melegedni

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) internetes oldalán közzétette az elérhető melegedőhelyek listáját – közölte az OKF helyettes szóvivője az MTI-vel pénteken.

Mukics Dániel közleményében felidézte, az előrejelzések szerint az elkövetkező napokban igazi téli időjárásra számíthatunk.
A katasztrófavédelem összesítette az elérhető melegedőhelyek listáját. Ezeket akkor üzemelik be, ha például sérül a távhőszolgáltatás vagy az elektromos hálózat, és az áramkimaradás miatt többen nem tudnak otthon fűteni, ilyenkor a település polgármestere vagy a védelmi bizottság intézkedik a melegedőhely megnyitásáról – tette hozzá.
Mint írta, a lista elérhető a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok honlapján, vagy a http://www.katasztrofavedelem.hu/index2.php?pageid=lakossag_kattipus_havazas linken.

Itt érhető el a megyei lista: ITT

Ha vannak a környezetében olyan személyek, akik a véleménye szerint bajban lehetnek, ne hagyja őket magukra, javasoljon nekik segítséget, például az önkormányzati melegdők listájának megmutatásával.

Vigyázzunk egymásra.

Forrás: MTI.hu

 

POPULAR POSTS

Ajánlat




Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: