A Fidesz “majdnem doktoros” javaslata “majdnem egészségügyet” épít

Majdnem doktorok (valójában szupernővérek) fognak érkezni a magyar egészségügybe?

Tegnap a Magyar Idők kormányközeli lap számolt be a Kormányzat legújabb egészségügyi tervéről.

Ennek megfelelően az ország minden betegellátási pontjára (kórház, szakrendelők) olyan ápolók érkeznének, akik az orvos munkáját végzik, egy rövid átképzést követően.  Az erre a célre megalkotott  jogszabály,  lehetőséget ad arra, hogy az ápolók a főiskolai diploma megszerzését követően, másfél éves egyetemi képzés keretében megszerezzék az új szaktudást és máris beálljanak az orvosok helyére gyógyítani.

A tervek szerint ezek a Magyar Idők által majdnem orvosnak hívott nővérek elrendelhetnek alap labor vizsgálatokat, CT-t sőt sebkezelést (varrást stb.), és törések ellátást is végezhetik.

Jobbik: A Fidesz majdnem doktoros javaslatával a majdnem egészségügyet építi

A kormányzati elképzelésre rövidesen meg is érkezett a reakció az ellenzék részéről:
Az Orbán-kormány terve, miszerint emberek százezreit doktorok helyett nővérek látnák el és kezelnék kórházainkban és szakrendelőinkben, kész katasztrófa. -kezdi közleményét Dr. Lukács László György a Jobbik országgyűlési képviselője.

A majdnem doktorként elnevezett okleveles szakdolgozók alkalmazása jól beleillik a kormány egészségügyi politikájába, amelynek eredménye a majdnem egészségügy lett.

 

A Fidesz által létrehozott majdnem egészségügyben szuperkórházakról, majdnem orvos szupernővérekről álmodoznak a döntéshozók, miközben az orvosbárók miatt sorra mondanak fel a rezidens orvosok, csökken a nővérek utánpótlása, tégláira esnek szét a budapesti kórházak, és hazánk egyre hátrébb szorul az egészségügyi nemzetközi összehasonlításokban.

Jelen formájában az Orbán-kormány terve a majdnem doktor ápolókra veszélyes, az emberek százezreinek biztonságát veszélyezteti, és az egyébként is agyonterhelt ápolók helyzetét tovább rontja.

A Jobbik a nép pártján áll, a Fidesz által képviselt majdnem egészségügy helyett egy bőségesen finanszírozott és biztonságos egészségügyet szeretne, amely megegyezik a nép hangjával is.

Forrás: Magyar Idők/ MTI

 

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: