Megrázó képek az erdélyi magyarokat érintő halálos közúti balesetről

Sárközújlak, 2017. július 4. A Szatmár megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU Satu Mare) által közreadott képentűzoltók dolgoznak két összeroncsolódott személyautó mellett a romániai Sárközújlaknál 2017. július 3-án.

A magyar rendszámú gépkocsi frontálisan ütközött a román rendszámú terepjáróval, az autó 34 éves vezetője, egy Sárközújlakról származó, Magyarországon élő nő, illetve az ő 43 éves nővére, valamint utóbbinak a 18 éves fia a helyszínen életét vesztette. A gépkocsivezető 5 éves kisfiának a baleset után még volt pulzusa, de nem sokkal később belehalt sérüléseibe, a helyszínre érkezett rohammentősök nem tudták újraéleszteni.

A terepjáró 21 éves sofőrjét súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

MTI Fotó: ISU Satu Mare

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: