Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA

Ukrajnából, vasúti szállítmányként érkező vasérc alatt találtak cigarettát a pénzügyőrök

Vasúti teherszállítmányokban, konkrétan vasérc alá rejtve találtak cigarettát a pénzügyőrök – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

 

A közlemény szerint az utóbbi hetekben két – Ukrajnából érkező – vasúti teherszállítmányban is cigarettát találtak a pénzügyőrök Eperjeskénél. Rejtekhelyként a vagonok alján lévő ürítő rekeszeket használták; a NAV munkatársai a vasércbe fél métert leásva bukkantak rá a csempészárura.
 

Az egyik alkalommal több mint 7 millió, majd később mintegy 3,5 millió forint értékű cigaretta került elő a tehervonatokból – tették hozzá.
 

A pénzügyőrök a több mint 10 ezer doboz cigarettát lefoglalták és ismeretlen elkövető ellen feljelentést tettek költségvetési csalás miatt – áll a közleményben.

MTI

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: