Leváltanák a fideszes Boldogot – Kengyel kitart a polgármestere mellett, és a fideszes Boldogot a jelentős többség lapátra tenné most vasárnap

Boldog István (Fidesz-KDNP) a térség jelenlegi országgyűlési képviselője Jász-Nagykun-Szolnok megyében közzétett egy videót, amelyre Kengyel polgármestere csípőből tüzelve adott választ, és a település első emberének bejegyzése után csak úgy záporoznak a fideszes Boldog leváltását követelő hozzászólások.

Úgy néz ki, hogy a kampány végére a fideszesek már a fideszeseknek is nekiesnek. Boldog István fideszes képviselő csütörtök délelőtt azzal kampányolt, hogy Kengyel fideszes polgármesterét hibáztatta azért, mert a Törökszentmiklóst Martfűvel összekötő, alsóbbrendű utat ellepték a kamionok.

 

Boldog István az alábbi videóval jelentkezett be:

A fideszes képviselő így olyanokat is említ, mint

“egy sokkal gyorsabban reagáló, gyorsabban a kátyúkat, az úthibákat eltüntető szerezetté alakítsák át” – mármint a Magyar Közutat, mint vállalatot, hiszen szavaiból ítélve a Fidesz ezt is megtehetné.

 

Válaszul a videóban elhangzottakra megjelent Kengyel polgármesterének, Nagy Szilárdnak is a bejegyzése:

Tények az úttal kapcsolatban.
Már a választások előtt is közlekedhettek kamionok a Martfűt Törökszentmiklóssal összekötő úton. Számtalan levélben kértem éveken keresztül az illetékes hatóságokat, hogy tiltsák ki a kamionokat és állítsák helyre az utat. A TOP-os pályázatok tervezési időszakában Dr. Kiss Edittel, Martű előző polgármesterével kilobbiztuk a megyei önkormányzatnál, hogy az utat teljes hosszában felújíthatjuk. Akkor 440 millió Ft-ot jóvá is hagytak. Azonban Boldog István képviselő úr úgy döntött, hogy ez nem kell, legyen inkább “háromszámjegyű” az út. Így ebből a forrásból más út újul meg. Egyèbkènt a képviselő úr azt is elintézte, hogy a beadott hét TOP-os pályázatból csak kettő nyert Kengyelnek. Hogy miért?

Ezek után úgy döntöttem, hogy a megfelelő helyen és még időben elmondok mindent!

Mert nekem Magyarország az első…

 

 

A polgármester bejegyzése alatt számtalan hozzászólás is olvasható, amelyek lényege ugyanaz, de  közülük csak egyet emelnénk ki:

Nem titkolom. Nekem Nagy Szilárd a barátom. Ezért pontosan tudom, hogy boldog mit tett ellene. Az állandó zsarolás, lejáratás, feljelentés stb. Tönkre tette az életét, a családját. De ő ment tovább, számtalan embernek segített. Most jött el az idő, hogy mi segítsünk neki! Fogjunk össze érte, most vasárnap! Takarítsuk el boldogot!

 

 

 

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: