Fotó: internet /Camera 360

Kengyel – Újra látogatható a korábban életveszélyesnek nyilvánított bagimajori szélmalom

A szakértők biztonságosnak találták, ezért szerdától újra látogatható a felújítás előtt álló bagimajori szélmalom, amelyet néhány nappal korábban életveszély miatt zártak be – közölte Kengyel polgármestere szerdán az MTI megkeresésére.

Nagy Szilárd elmondta: kedden a statikus szakember stabilnak nyilvánította az 1800-as évek közepén épült szélmalmot. Felidézte, az épület fő tartógerendája eltört a közelmúltban, azonban a többi gerenda biztonságosan tartja az épületet. A polgármester megemlítette, hogy négy éve a malom lapátjai is károsodtak, így az épület “megérett” a felújításra.
 

A rekonstrukcióra a Terület-és Településfejlesztési Operatív Program keretében, turisztikai pályázaton nyert száztízmillió forintból kerül sor. A kivitelezés az idén, a nyár második felében kezdődik a tervek szerint, és a károsodás mértékétől függ a beruházás befejezésének időpontja.
 

Az elnyert összegből a szélmalom mellé tanösvényt és parkolót is létesítenek, valamint kialakítanak egy fotólabort a malom mellett található, korábban iskolaként működő kúria jobb szárnyában.
 

A településvezető elmondta: a turisztikai nevezetességnek számító szélmalom mellett található egy 300 hektáros halastó, valamint az esztergomi bazilika “kicsinyített másaként” emlegetett bagimajori kiskápolna.
 

Az 1850 körül, dombra épült bagimajori szélmalom tizenöt méter magas téglaépület, amelyet az 1960-as években felújítottak és alkotóházként használták. A malom belseje négy szintre tagolódik, a kúpalakú tető zsindelyfedeles.

 

MTI

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: