Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA

Az otthonápolás teljes értékű munkavégzés legyen – hívta fel a figyelmet az LMP

Az LMP szerint az otthonápolás teljes értékű munkavégzés, ezért ennek törvényi elismerését fogják javasolni az Országgyűlésnek a költségvetés tárgyalása során – jelentette ki a párt országos elnökségének titkára szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.

Kanász-Nagy Máté szerint az otthonápolást teljes munkaidős foglalkoztatási jogviszonynak kell tekinteni, ami után biztosítási jogviszony is jár. Mint elmondta: azt is javasolják hogy az ápolás díj, egy hozzátartozó ápolása esetén egyezzen meg a minimálbér összegével, több családtag ápolásakor pedig a minimálbér a kétszereséhez kell kötni.
 

Az ápolási jogviszony megszűnése esetén ugyanazon juttatások, szolgáltatások és ellátások illessék meg az érintetteket, mint az egyéb álláskeresőket – tette hozzá a politikus.
 

Ez egyben azt is jelenti, hogy az LMP támogatja két szakmai szervezet, a Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület és az aHANG platform erről szóló, “Az otthoni ápolás munka, amelyért munkabér jár!” címmel, a közelmúltban útjára bocsátott petícióját – tette hozzá.
 

Úgy vélekedett: az otthonápolás egy küldetés, egy kiemelten fontos társadalmi feladat, és elfogadhatatlan, hogy ezért 20-30 ezer forintos havi juttatás jár csupán.

 

MTI

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat

Ajánlat



Close
%d blogger ezt szereti: