Pálinkás poharak. Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA

A szabad pálinkafőzést ünneplik Füzéren szombaton

Kilencedik alkalommal ünneplik a Szabad Pálinka Napját a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Füzéren szombaton – közölték a szervezők az MTI-vel

Az eseményt már harmadik alkalommal kötik össze a füzéri várban tartandó Szent Mihály-napi programokkal.
 

Horváth Jenő polgármester az MTI-nek felidézte, hogy 2010-ben rendezték meg az első fesztivált, miután a kormány lehetővé tette az otthoni, a “szabad” pálinkafőzést.
 

A Szabad Pálinka Napján 70 féle interaktív játékkal várják a gyerekeket, és Üvegbe zárt ízek címmel rendezik meg a helyi termékek versenyét. A színpadon szórakoztató programok, a térség kulturális és hagyományőrző csoportjainak fellépései követik egymást. A miskolci Szinvavölgyi Néptáncegyüttes Kárpát-medencei táncok című műsorát is megtekinthetik a résztvevők.
 

Este a Bohemian Betyars együttes ad koncertet, a programokat bál zárja a várgondnokság mögötti csűrben.
 

A rendezvény alatt gasztronómiai bemutatók, pálinkakóstolás, kézműves udvar várja az érdeklődőket.
 

A füzéri várban a Szent Mihály-napi rendezvényen egész nap várják a látogatókat a sárospataki lovagok haditorna bemutatói, a Bordó Sárkány középkori zenéi, továbbá jelmezes tárlatvezetések.

 

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: