Hajdú-Bihar megyében is megjelent az afrikai sertéspestis (Romániából érkezhetett a fertőzés Magyarországra)

Hajdú-Bihar megyében is megjelent az afrikai sertéspestis, a megye megfigyelés alatt álló területén három elhullott vaddisznóból mutatta ki a betegség vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma – közölte a Nébih.

A betegség valószínűleg a vaddisznók természetes vándorlása során, Romániából jutott a térségbe, mivel a szomszédos román területeken az elmúlt hónapokban nagyszámú vaddisznó-esetet találtak.
 

A fertőzött vaddisznókat a Hajdú-Bihar megyei Nyírábrány és Álmosd községek határában találták, a terület a romániai házisertés kitörések miatt már korábban is megfigyelési zárlat alatt állt.
 

Folyik a járványügyi nyomozás, az országos főállatorvos – a korábbi esetekhez hasonlóan – minden szükséges intézkedést elrendelt, például kijelölték a fertőzött, valamint azon belül – a járványügyi védekezés szempontjából különösen fontos – szigorúan korlátozott területet.
 

Hajdú-Bihar megye mellett négy további megyében van jelen a fertőzés:

  • Hevesben 2018 áprilisa,
  • Szabolcs-Szatmár-Beregben 2108 májusa,
  • Borsod-Abaúj-Zemplén és
  • Nógrád megyékben tavaly október óta.

 

A betegség nemcsak természetes úton, hanem illegális sertésszállítással, ragályfogó tárgyakkal és fertőzött húst tartalmazó élelmiszerekkel is gyorsan tovább terjedhet.

A Nébih ezért felhívja minden állattartó figyelmét a jogkövető, felelős magatartásra a járvány házi sertésekre történő továbbterjedésének megakadályozása érdekben – írták. Ismét felhívták a figyelmet, hogy

a sertéseket állati eredetű anyagot tartalmazó élelmiszerhulladékkal (“moslékkal”) tilos takarmányozni!

Ha valaki sertésállományában hirtelen lázas megbetegedést, vérzéses tüneteket vagy elhullást észlel, haladéktalanul értesítse az állategészségügyi szolgálatot – írták.
 

Az afrikai sertéspestis az emberre nem veszélyes, jelentőségét az a gazdasági kártétel adja, amely  a megbetegedett állományok leöléséből, másrészt a kereskedelmi korlátozásokból adódik.
 

A betegségről, az elrendelt előírásokról, korlátozásokról, valamint az érintett területekről részletes információk találhatók a Nébih honlapján.

 

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat

Ajánlat



Close
%d blogger ezt szereti: