Fotó: internet

Megunta hogy sorra feltörték az autóját ezért áramot vezetett a jármű kilincsébe (Azóta egyetlen alkalommal se tűnt el semmi a csomagtartóból)

Annyira hatásosnak bizonyult a szerkezet, hogy a szabadalmi jogot le is védett a villanyszerelő.

Villanyszerelőként tevékenykedik egy férfi aki annyira peches volt, hogy miután többször feltörték a Citroen autóját és közel kétmillió forintnak megfelelő értékű szerszámokat pakoltak ki abból ismeretlenek.

 

Az autó tulajdonosa egyszer pedig úgy döntött, hogy sajátos módon vet véget a dolognak

Az autó kilincsébe nem csak áramot vezetett, de szirénát és hangbombákat is szerelt abban. A működése szinte fokozatként kapcsolja az autófeltörőket a különböző (figyelmi) állapotokba, hiszen miután első körben a sziréna aktivizálódik, az autóból hangbombákkal karöltve 120 decibellel kezd zúgni, ami megfelel egy Jumbo Jet (repülőgép) hangerejének.

 

Az igazán megrázó élmény viszont csak az előbbi két figyelmeztető jelzés (utalva a “hagyd békén a kocsit!” állapotra) kezdődik 1000 voltos áramütésként amit a csomagtartó kilincsébe vezetett be a fiatalember.

 

Ha ez sem tántorítja el a kitartó tolvajt, akkor jön a következő akadály:

Az autó tulajdonosa a Nagy-Britanniában dolgozó Taylor áramot vezetett a csomagtartó kilincsébe, aki azt megfogja 1 000 voltos áramütést szenved el.

 

Az autó többi része nem ráz, de ez is elég, a tulajdonos legalábbis azt állítja, hogy mostanában nyugodtan hajtja álomra a fejét – az Daily Mail brit hírportál beszámolója szerint.

 

A helyi rendőrségnek mindezzel nincs gondja addig, amíg a villanyszerelő megfelelő módon figyelmeztetésekkel látja el járművét. (Értelemszerű: Ha nem akarsz lopni egy kocsiból, nem nyúlsz hozzá… De ha mégis erre vetemednél és nem hiszed el az ablakba kitett cetlit: “1000 Volt áramütés érhet ha lopni próbálsz” akkor valahogy megérdemli az emberünk a sorsát.)

 

Sőt!

A technika annyira bevált, hogy a villanyszerelőként tevékenykedő Taylor le is védette találmányát, és potom 236 ezer forintnak megfelelő összegért más autóiba is beszereli a technikákat.

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: