Előzés közben ütköztek össze a 34-esen! Itt vannak a tegnapi kunmadarasi súlyos baleset részletei

Előzni akart, de már őt is előzték…

Amint azt tegnap megírtuk a 34-es számú főút 26.kilométerszelvényében történt a baleset 17 óra körül. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján egy jármű vezetője úgy előzte az előtte haladó gépkocsit, hogy nem győződött meg arról, hogy az előzés feltételei fennállnak.

A sofőr nem észlelte, hogy az ő előzését már egy másik gépjármű megkezdte, és a két előző jármű érintőlegesen összeütközött.

A baleset során hárman megsérültek. A rendőrség még vizsgálja a baleset bekövetkezésének pontos okát és körülményeit.

Tanácsok a rendőröktől a hasonló balesetek megelőzése érdekében:

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a figyelmet:

Az előzés a járművezetés legösszetettebb folyamata, amely nagyobb koncentrációt igényel. Előzés során mindig legyenek figyelmesek! Csak akkor kezdjenek bele, ha az előzés feltételei fennállnak, és a szembejövő forgalmat nem zavarják, ha az előzés céljából igénybe vett forgalmi sáv megfelelő távolságban szabad, és az előzés biztonsággal befejezhető!

Forrás: Rendőrség

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: