Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA

Elindította a forgalmista a vonatot pedig szembe is közlekedett egy szerelvény (Vádat emeltek a 35 éves nő ellen)

A vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetése miatt emeltek vádat Zalaegerszegen egy vasutas ellen, aki tavaly decemberben figyelmetlenségből egy érkező vonattal szemben indított el egy szerelvényt, de ütközés nem történt – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.

 

Pirger Csaba közölte: a 35 éves nő külső forgalmi szolgálattevőként teljesített szolgálatot 2018. december 9-én a zalaegerszegi vasútállomáson, feladata volt egyebek mellett a vonatok indításra történő felhatalmazása a rendelkező forgalmi szolgálattevő utasítása alapján.

Aznap este a Zalaegerszegre érkező vonatok késtek, köztük egy InterCity szerelvény is, amelyet jelentős késéssel tudtak továbbindítani Zalaszentivánról Zalaegerszeg felé. A szerelvény számára a vágányutat a zalaegerszegi állomáson beállították, a bejárati jelzőt is ennek megfelelően kezelték.
 

Az érkező vonat miatt a forgalmista azt az utasítást adta a kollégájának, hogy a Zalaegerszegről Zalaszentivánra közlekedő személyvonatot csak az InterCity beérkezése után indíthatja el. Az asszony azonban az utasítás ellenére a menetrend szerinti indulási időpontban figyelmetlenségből mégis elindította a személyvonatot.
 

A Zalaszentiván felé, az érkező InterCityvel szemben elindult vonat számára nem volt beállítva vágányút, így az az indulása után három váltót is tönkretett. A forgalmista azonnal észlelte, hogy a tiltása ellenére elindult a személyvonat, ezért azonnal Megállj! jelzést adott az érkező InterCitynek. Két szolgálatban lévő munkatársa kiabálással és karjelzéssel szólította fel megállásra a személyvonat vezetőjét, aki a váltótöréseket is észlelve gyorsfékezéssel megállt.
 

A két vonat Zalaegerszeg területén, egymástól mintegy 700 méterre állt meg, senki sem sérült meg.
A Zalaegerszegi Járási Ügyészség a vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétsége miatt emelt vádat a külső forgalmi szolgálattevő ellen.

 

 

MTI

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: