Fotó: internet (A kép illusztráció.)

Debrecen – Egy óvoda felrobbantásával fenyegetőzött egy férfi akit másfél év börtönre ítéltek

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság a 2019. október 30-án tartott tanácsülésén, közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt indult büntetőeljárásban a Berettyóújfalui Járásbíróság ítéletét helybenhagyta – közölték az eset részleteit a november 19-ei közleményükben a bíróság honlapján.

A jogerősen megállapított tényállás szerint a vádlott 2019. március 18-án 17 óra 25 perckor pocsaji házában összeveszett egyik családtagjával, majd mérgében ittas állapotban mobiltelefonjáról felhívta a segélyhívón keresztül a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját és azt a valótlan tartalmú bejelentést tette, hogy két órával korábban Esztár település óvodájában bombát helyezett el. A rendőrök a bejelentésre azonnal a helyszínre vonultak, ahol az óvoda átvizsgálása megtörtént, robbanószerkezetet az intézményben nem találtak. A vádlott cselekménye alkalmas volt a köznyugalom megzavarására.

 

A Berettyóújfalui Járásbíróság 2019. április 18-án bíróság elé állítás keretében meghozott elsőfokú ítéletében a vádlottat közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt, mint többszörös visszaesőt 1 év 4 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az elsőfokú ítéletet az ügyészség tudomásul vette, a vádlott és védője azonban enyhítésért jelentett be fellebbezést.

 

A másodfokon eljáró törvényszék korlátozott felülbírálat keretében vizsgálta felül az elsőfokú ítéletet, melynek eredményeként tanácsülésen helybenhagyta a járásbíróság ítéletét. A törvényszék határozatának indokolásában rámutatott arra, hogy a vádlott a cselekmény elkövetésekor többször visszaesőnek minősült, korábban ugyanilyen jellegű bűncselekmény miatt már büntetőjogilag felelősségre vonták, így a kiszabott büntetés neme és mértéke is szükséges, egyúttal elegendő az egyéni és a generális prevenció elveinek érvényesüléséhez.

Az ítélet jogerős.

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: