police.hu

28 milliós drogfogás – Lakása előtt fogták el a nyomozók a dílert

A férfi közel 10 kilogramm amfetaminnal az autójában érkezett a lakásához.

Gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy egy férfi Budapesten amfetamint árul nagy mennyiségben. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály nyomozói 2020. március 26-án délelőtt megjelentek a férfi újpesti lakásánál, majd az autójával megérkező 36 éves budapesti B. Zsoltot elfogták. A nyomozók a férfi autójában közel 10 kilogramm amfetamint találtak, egy kilogrammos kiszerelésekbe csomagolva.

 

 

A rendőrök lefoglalták B. Zsolt autóját, és kábítószer-kereső kutya segítségével átkutatták az újpesti lakást is, ahol további egy kilogramm amfetamint, 31 gramm kábítószergyanús zöld, növényi törmeléket, kábítószer adagolásához használt eszközöket – mérlegeket, tasakokat, őrlőt –, több mint ötmillió forintot és valutát találtak.

 

 

Hirdetés*

 

 

A lefoglalt amfetamin feketepiaci értéke meghaladja a 28 millió forintot. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály nyomozói B. Zsoltot kábítószer-kereskedelem bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.​

 

A díler elfogásáról készült rendőrségi videó itt tekinthető meg:

 

POPULAR POSTS

Ajánlat




Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: