Fotó: internet (A kép illusztráció.)

Békés megyében egy 88 éves nénire támadt rá és majdnem megölte őt otthonában egy 46 éves nő és annak 24 éves élettársa

A Békés Megyei Főügyészség társtettesként elkövetett rablás és emberölés kísérlete miatt emelt vádat egy negyvenhat éves körösladányi nő ellen, míg huszonnégy éves élettársát szintén társtettesként elkövetett rablással, valamint bűnsegédként elkövetett életveszélyt okozó testi sértéssel vádolja.

A vád szerint a bűntársak 2018. november 13-án, este, bementek a tőlük néhány házzal távolabb élő nyolcvannyolc éves, rossz egészségi állapotú sértett körösladányi otthonába. A nő a sértett házának udvarán talált vascsővel a fején bántalmazta az idős asszonyt, miközben pénzt követelt tőle, majd kilökte őt a folyosóra, ahol test szerte tovább ütlegelte.

A földre zuhanó sértett a kövezetbe verte a fejét, amitől erősen vérezni kezdett, a vádlott azonban tovább bántalmazta, többször felsőtestén és combján megrúgta. A férfi elkövető ezalatt az ajtóban várakozott, jelenlétével bátorította a társát.  A nő kutatást végzett a házban, és tűzifát, valamint fagyasztott húst adott át párjának, aki ezután a helyszínről távozott.

 

Hirdetés*

 

 

 

A nő ezután az idős sértett készpénzét, ékszereit és mobiltelefonját is magához vette, azonban nem hagyta el az ingatlant, hanem a hideg kövezeten fekvő, láthatóan rossz állapotban lévő idős asszony száját bekötötte, lábait és kezeit összekötözte. A nő az éjszakát a sértett házában töltötte, majd a hajnali órákban távozott, magára hagyva a sértettet, aki lábai kivételével a kötözésből kiszabadította magát, azonban sérülései miatt mozdulni, segítséget kérni nem tudott. A sértettre a késő délelőtti órákban talált rá szomszédja és gondozója, akik értesítették a mentőket és a rendőrséget.

 

 

 

A bántalmazás következtében a sértettnek számos súlyos és életveszélyes sérülése is keletkezett. A hidegburkolón, 16 órán át történő fekvés miatt az idős asszony testhőmérséklete 33,3 ̊C-ra kórosan lecsökkent, amely közvetlen életveszélyes állapotot eredményezett. A kihűlés következtében a halálos végkifejlet bekövetkezését csak az időben elkezdett szakszerű, korszerű orvosi beavatkozás hárította el.

 

 

A Békés Megyei Főügyészség a nőt társtettesként elkövetett rablással és minősített emberölés kísérletével, míg élettársát szintén társtettesként elkövetett rablással és bűnsegédként elkövetett életveszélyt okozó testi sértéssel vádolja. A főügyészség az előkészítő ülésen történő beismerés esetére is fegyházbüntetés kiszabását indítványozta mindkét vádlottal szemben, akik a bírósági eljárást letartóztatásban várják – közölte az Ügyészség az esetről.

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: