police.hu

Kifosztotta a balesetben sérült és roncsok közé szorult személyt egy jászkiséri férfi

Jászladány belterületén 2020. március 9-én 18 óra 30 perc körül közúti közlekedési baleset történt, amely során három személygépkocsi összeütközött. A helyszínen az ütközés hangjára többen összegyűltek, akik segítséget nyújtottak és hívtak a részeseknek.

A segítségnyújtás során egy jászkiséri lakos odament az egyik gépkocsivezetőhöz aki beszorult a járművébe és súlyos sérüléseket szenvedett. A sérült kérte a 21 éves férfit, hogy keresse meg a gépkocsi padlójára leesett mobiltelefonját, és azt adja oda neki.

 

A férfi megtalálta a gépkocsiban a telefont, azonban azt a tulajdonosának nem adta át, azt mondta, hogy nem találta. A sértett hozzátartozója másnap észlelte a készülék eltűnését, és bejelentést tett a rendőrségen.

 

A rendőrök adatgyűjtést követően rövid időn belül azonosították a jogsértőt, és előállították a Jászberényi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették.

Hirdetés*

A nyomozók Zs. Sándor ellen kifosztás bűntett elkövetése miatt indítottak eljárást.

police.hu

Forrás: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: