Maradj otthon! feliratú molinó a városháza korlátján Polgáron 2020. március 23-án. Ettől a naptól március 30-ig részleges kijárási tilalmat rendelt el a koronavírus-járvány terjedése miatt Tóth József polgármester. A rendelet értelmében nem hagyhatják el otthonukat az önkormányzat azon munkavállalói, akiket pótszabadság biztosításával mentesítettek a heti munkavégzés alól, a 70 év fölöttiek, valamint az óvodások és iskolások sem. Kivételt jelent a napi élelmiszerek és gyógyszerek vásárlása, az egészségügyi és járványmegelőzési feladatok elvégzése, illetve a napi munkába járás. Az indokolatlannak tűnő közterületi jelenlétet az önkormányzat közbiztonsági csoportja ellenőrzi. MTI/Czeglédi Zsolt

Tüneteik megszűnése után is jelen van a vírus egyes Covid-19-betegekben egy kínai tanulmány szerint

Az enyhe Covid-19 fertőzéssel kezelt betegek felében tüneteik megszűnése után még legalább nyolc nappal jelen volt az új koronavírus – hívták fel a figyelmet tanulmányukban kínai kutatók.

A szakemberek szerint ezért az enyhe tünetekkel házi karanténban tartott Covid-19-betegek esetében a felépülés után még legalább két hétig meg kellene hosszabbítani a karantént, biztosítandó, hogy ne fertőzzenek meg másokat.
 

Az American Journal of Respiratory and Critical Care Medicine című folyóiratban közzétett tanulmányukban a kutatók a pekingi PLA Általános Kórházban január 28. és február 9. között kezelt 16 beteg esetét mutatták be, akiknek átlagéletkora 35,5 év volt.
 

 

A kutatók több napon vettek garatmintákat és elemezték azokat. Gyógyulásuk után bocsátották haza a betegeket, amikor két negatív vírusteszt is megerősítette felépülésüket.

“Tanulmányunk legjelentősebb megállapítása az, hogy a betegek felénél rejtőzködött a vírus még a tüneteik megszűnésekor is”

– mondta Lokesh Shrama, a Yale Egyetem Orvostudományi Karának instruktora, a tanulmány társszerzője.

“Súlyosabb fertőzés esetén hosszabb ideig tarthat a rejtőzködési idő” – tette hozzá.

 

 

Ezeknél a betegeknél az elsődleges tüntetek a láz, a köhögés, a torokfájás és a nehéz légzés voltak. Egy beteg kivételével öt nap volt a lappangási időszak, a tünetek átlagosan nyolc napig tartottak. Egytől nyolc napig tartott az az időszak, amikor a tünetek megszűnése után még fertőzőképesek voltak.

“Ha enyhe légzőszervi tüntetek jelentkeznek a Covid-19 betegségnél és házi karanténban van a beteg, hogy ne fertőzzön másokat, meg kell hosszabbítani két héttel a karantént a felépülés után, biztosítandó, hogy az illető ne fertőzzön meg másokat”

– idézte Hszie Ki-hszint, a  pekingi kórház professzorát, a tanulmány társszerzőjét a Medicalxpress orvostudományi hírportál.
Hirdetés*

 

A szerzők hangsúlyozzák, hogy ugyanolyan gondossággal kell kezelni a tünetmentes, éppen csak talpra állt betegeket, mint a tünetekkel bírókat.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy még nem tudni, eredményeik igazak-e a jóval sebezhetőbb betegek, például az időse vagy az immunhiányos betegek esetében.

 

MTI

 

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: