Fotó: internet (A kép illusztráció.)

Mezőtúr – Felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték az emeletről kizuhant kislány édesanyját

A Szolnoki Törvényszék gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés vétsége miatt – pártfogó felügyelet elrendelése mellett – 2 év, végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést szabott ki arra az asszonyra, akinek óvodáskorú gyermeke tavaly márciusban zuhant ki egy mezőtúri társasházi lakás ablakából. A döntés jogerős. 

 

Így történt az eset

A harmincas éveiben járó, büntetlen előéletű nő 2019. március 3-án délelőtt vásárolni indult, gyermekét egyedül hagyta a harmadik emeleti lakásban. A gyermek a konyhába ment, az egyik székről felmászott a konvektorra és kinyitotta az ablak alsó részét. Az ablakon előbb a párnáját dobta ki, majd maga is kimászott és a 10 méteres magasságból az épület előtti térköves részre zuhant. Életveszélyes sérüléseket szenvedett, de a szakszerű orvosi ellátásnak köszönhetően életben maradt.

 

 

Hirdetés*

 

 

Az ügyben 2020. március 17-én emelt vádat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség. A Szolnoki Törvényszék egy héttel később, március 24-én tárgyalás mellőzésével hozta meg végzését. Az ügyészség tudomásul vette a döntést és a rendelkezésre álló határidőn belül a vádlott és védője sem kérték tárgyalás tartását, így a döntés 2020. április 8-án jogerőre emelkedett – közölte 2020. április 21-én a Szolnoki Törvényszék Sajtóosztálya.

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: