Kunmadaras városháza, légifelvétel, tulajdonjog videk.ma

Sok millióval kevesebből gazdálkodhat Kunmadaras- Orbán kéri el a pénzt a helyiektől…

Komoly érvágás lesz, ha a Kormány elveszi az önkormányzatok bevételének egy jó részét.

A mai napon jelentette be Gulyás Gergely miniszter, hogy a Kormány a koronavírus-járvány elleni védekezési alapba 663 milliárd forintot biztosít. Ezt úgy valósítja meg, hogy abba be kell fizetni az idei párttámogatások 50 százalékát, a multinacionális láncokat terhelő kereskedelmi adót, a pénzügyi szektor hozzájárulását és a gépjárműadó önkormányzatoknak járó részét (Ez utóbbi  egyébként 40%-a a gépjárműadónak.)

Megnéztük tehát miként fogja Kunmadarast érinteni a kormány által eszközölt elvonás:

A kumadaras.hu-n fellelhető adatok alapján 2020-ban ebből az adónemből befolyó összeg 6 millió forintban került megjelölésre. Igaz korábban még a Szoljon.hu cikkében Vincze Anita beszélt arról, hogy a gépjárműadó bevételei a településnek 16 millió forint körül stagnál. 

Bár a számok ellentmondóak, de láthatjuk sok millió forintnyi bevételről kell lemondania Kunmadarasnak, és azt át kell engednie teljes egészében Gulyás szavai alapján a központi költségvetésnek.

Ezekből az összegekből az önkormányzatok jellemzően az utak karbantartását, felújítását végezték. Most úgy tűnik ennek is ismét várnia kell.

Forrás: kunmadaras.hu /origo.hu/ szoljon.hu

 

POPULAR POSTS

Ajánlat




Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: