Baja, 2020. május 30. Ütközésben összetört személygépkocsi Baján, az 5501-es számú út 65-ös kilométerénél 2020. május 30-án. Az autó egy tehergépkocsival ütközött össze, a balesetben két ember életét vesztette. MTI/Donka Ferenc

Itt az újabb tragédia – Katonai járművel ütközött egy Fiat melyben szörnyethaltak a fiatalok

A ma reggel történt halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset részleteit és helyszíni fotóit mutatjuk.

A hatósági tájékoztatás szerint egy Fiat személygépkocsi közlekedett az 5501-es számú úton Bácsbokod felől Baja irányába 7 óra 30 perckor. A helyszíni szemle adatai szerint a sofőr nem megfelelően választotta meg járműve sebességét, ezért egy kanyarban átsodródott a szemközti forgalmi sávba, ahol – az út 64.888-as méterénél – frontálisan nekiütközött egy tehergépkocsinak.

police.hu

 

A baleset következtében az autót vezető 20 éves férfi, valamint utasa, egy 21 éves nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A baleset körülményeit a Bajai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

Hirdetés*



 

Felhívás!

A rendőrség sokszor hangoztatta már, de most is arra kéri a járművezetőket, hogy minden esetben az út- és látási viszonyoknak, valamint az adott útszakaszra vonatkozó sebességkorlátozásnak megfelelően vezessék járműveiket. A sebesség túllépése növeli a baleset bekövetkezésének kockázatát.

POPULAR POSTS

Ajánlat




Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: