Ezt a mozit vétek kihagyni a májusi edzésről! (Videó és fotóalbum)

Amint arról már beszámoltunk, úgy a jelenlegi szabályozás értelmében nézők nélkül zajlott az I. Intercars Art-Sprint edzés Kunmadarason 2020. május 31-én. A Vidék.MA hírportál jó szokásához híven pedig mos is gondolt az otthon maradt nézőkre, illetve a versenypályán köröző nevezőkre egy igazán tartalmas, már-már a hosszúsága miatt esti moziba illő összefoglalóval. Mutatjuk a félórás felvételt!

Őszintén megvallva a 239 publikált fényképünk mellett sokkal könnyebb dolgunk volt, hiszen nem három alkalommal futották a köröket a versenyzők, hanem volt aki sokkal többször próbálgatta az idei fejlesztéseket, vagy éppen különböző műszaki megoldásokat amit 1-1 javítás után elvégzett autóján.

A médiásnak pedig ez a lehetőség öröm, hiszen annál több alkalom adódik megörökíteni a versenyzőket és nem fukarkodtunk mi sem a tárhellyel. A több száz fotón túl ugyanis 3 irányi videóanyagból igyekeztünk egy olyan válogatást összehozni ami az eddig bemutatott ízelítőkön túl kiegészíti azokat.

Hirdetés*



 

Íme a felvétel:

 

(Amennyiben a friss publikáció miatt szemcsés lenne a kép, úgy az nem rajtunk múlik. A rendszer még ellenőrzik a HD minőséget. Kérjük várj pár percet ha szemcsés/kockás lenne a videó. Köszönjük! 🙂  )

A következő alkalomra júliusban kerül sor, és remélhetőleg már versennyel, illetve nézőkkel együtt! Figyeld programajánlónkat!

 

POPULAR POSTS

Ajánlat




Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: