Fotó: internet (A kép illusztráció.)

Szolnokon kórházi dolgozókra támadt egy férfi a járvány idején – Ítélet született

A Szolnoki Járási Ügyészség 2020. július 13-án közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt bíróság elé állította azt a férfit, aki a kihirdetett veszélyhelyzet idején az őt ellátó kórházi dolgozókra támadt.

A férfi 2020. április 19-én a délelőtti órákban súlyos fokú ittas állapotban felhívta a mentőket és bejelentette, hogy koronavírusra jellemző tüneteket észlel magán. A veszélyhelyzet idején általános protokoll szerint a mentők a szolnoki kórházba szállították a férfit és elhelyezték az e célra fenntartott részlegen.

A férfi idegesen fel-alá járkálni kezdett, ezért több egészségügyi dolgozó rászólt, hogy tartsa be a kötelező egymás közötti távolságot. A férfi erre trágár szavakkal illette a kórház személyzetét. Később a férfi meggondolta magát és távozni akart az épületből, azonban a biztonsági őr, mivel a vizsgálata még nem fejeződött be, nem engedte ki és visszakísérte őt a vizsgálatok helyszínére.

Hirdetés*



 

A férfi ezután is agresszíven viselkedett, majd az őt csillapítani igyekvő egyik beteghordót ököllel megpróbálta megütni. A sértett az ütés elől ellépett, majd a magából kikelt férfit a beteghordónak sikerült a földre teperni és a biztonsági szolgálat segítségével a rendőrök kiérkezéséig a helyszínen tartani. Az egészségügyről szóló jogszabályok alapján a beteghordó közfeladatot ellátó személynek minősül.

A Szolnoki Járásbíróság távmeghallgatás útján lefolytatott bizonyítási eljárás során a vádlottat bűnösnek mondta ki közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében és a vádlottat 3 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre és 3 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte, egyben elrendelte 3 felfüggesztett szabadságvesztés büntetés végrehajtását is.

Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentés érdekében fellebbezést jelentett be, így a büntetőeljárás másodfokon, a Szolnoki Törvényszéken folytatódik – tudatta az Ügyészség.

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat




Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: