police.hu

A híd betonpillérjének ütközött, majd felborult egy Suzuki

Békés megyében is akadt miért intézkednie a rendőröknek, ahol több könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset után még egy súlyos sérüléssel végződő vita is történt az elmúlt napon.

Gyula külterületén, a Fekete-Körös hídon, 2020. augusztus 10-én 7 óra 45 perc körül egy Sarkad felől Gyula irányába tartó személygépkocsi nekiütközött a híd beton szegélyének és felborult, majd egy neki szemből érkező személygépkocsinak csapódott.

police.hu

A balesetben a felborult jármű vezetője könnyű sérülést szenvedett.

 

A további rendőrségi intézkedésekről

Békéscsabán, a Damjanich utcán, 2020. augusztus 10-én 12 óra körül egy személygépkocsi vezetője nem adott elsőbbséget egy segédmotor-kerékpárral közlekedő férfinek és összeütköztek. A motor vezetője könnyebben megsérült.

police.hu

 

Súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Szeghalmi Rendőrkapitányság egy vésztői férfi ellen. A férfinél 2020. augusztus 10-én este megjelent a barátnője és magánéleti dolog miatt kérdőre vonta őt. Összeszólalkoztak egymással, majd a vita közben a férfi többször ököllel arcon ütötte a nőt. A nő nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, a férfit a rendőrök előállították és gyanúsítottként kihallgatták.

 

 

 

Forrás: Békés Megyei Rendőr-főkapitányság

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat




Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: