Beküldött fotó

Hangszóróetikett, avagy így érdemes zenét hallgatni nyilvános helyeken

Az igazán emlékezetes pillanatok kísérői lehetnek a könnyen hordozható hangszórók, melyekkel akár a Balaton közepén is meghallgathatjuk a legütősebb slágereket. Ezzel együtt viszont könnyen megzavarhatjuk mások meghitt beszélgetését, délutáni csendes pihenőjét vagy éppenséggel a helyi élővilág nyugalmát. Nem kell lemondanunk azonban emiatt a zene élményéről, csupán van néhány helyzet, amikor érdemes betartanunk pár alapszabályt: az LG Magyarország most összegyűjtötte, milyen szituációkban érdemes odafigyelnünk a hangerőre.

 

  1. Buli van a parton

A Bluetooth-hangszórók megérkezése óta már a vízpartra is magunkkal vihetjük kedvenc számainkat. Legyünk tekintettel másokra, és vegyünk vissza a hangerőből, a víz ugyanis sokkal messzebbre viszi a hangot, mint gondolnánk. Egy erős basszusokkal ellátott, telt hangzású hangszóró alacsonyabb hangerőn is élvezhetően szól majd, ráadásul így a szomszéd társaságot sem zavarjuk meg még akkor sem, ha egy kicsit rendhagyóbb a zenei ízlésünk.

  1. Nyári esték a teraszon

Nincs is jobb annál, mint amikor egy kellemes nyári napot egy nyaraló vagy az otthonunk teraszán ülve, baráti társaságban fejezhetünk be. A hangulathoz természetesen mindig hozzátesz, ha a háttérben szól valamilyen zene – a jó szomszédi viszony megtartása érdekében viszont érdemes itt is odafigyelni a hangerőre.

Gondoljunk bele: lehet, hogy éppen most zavarjuk meg valaki más pihenésre szánt idejét, ráadásul – mivel számtalan zenei stílus létezik – kicsi az esély arra, hogy a környezetünkben élők ízlése azonos a miénkkel, ami további kellemetlenséget okozhat. Ráadásul alapzaj mellett általában hangosabban is beszélünk.

Hirdetés*



  1. Ablakot le?

Bár hajlamosak vagyunk azt gondolni hogy az autóban ülve vagy otthonunk falai között csak mi halljuk a titkon hallgatott popzenét, a hangos zenehallgatásunk és éneklésünk okozhat némi fejfájást a közvetlen környezetünknek. Ha éppen leengedtük az autó ablakát, érdemes odafigyelnünk, hogy egy nyugalmasabb hely mellett elhajtva vagy a késő esti órákban ne riasszunk fel mindenkit, az otthonunkban pedig ne ordíttassuk a zenét, pláne ne nyitott ablak mellett. Ha viszont éppen házibulit tervezünk, értesítsünk mindenkit előre: amennyiben tiszteletben tartjuk a szomszédokat, ők is együttműködőbbek lesznek velük.

 

  1. Túra vagy piknik a barátokkal

Idén óriási népszerűségnek örvend az erdőjárás, a kirándulás. Ha szeretnénk egy kicsit feldobni a túrát, magunkkal vihetünk ugyan egy könnyen hordozható, kényelmesen kézbe fogható Bluetooth hangszórót, ezt azonban érdemes csak a piknikpokróc leterítése után, a tisztáson elővenni, és természetesen itt is figyelni kell a hangerőre. Az erdőben nem csak a túrázók, de az ott élő állatok nyugalmát is megzavarhatjuk, ezért a hangos zenét inkább az esti bulikra tartogassuk.

 

  1. Amikor messziről hallani a futárt

A biciklis futárokat látva kézenfekvőnek tűnhet, hogy hosszabb-rövidebb kerékpártúrákra magunkkal vigyük a hangszórót – azonban nem árt ezt átgondolni. A hangos zenével egyértelműen azt üzenjük, hogy tudomást sem veszünk a körülöttünk lévőkről – akiknek lehetőségük sincs arra, hogy ne hallgassák a kedvenc számainkat.

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: