Fotó: internet

Labdarúgó NB I – Baj van a felcsúti csapatnál mert többen koronavírusosak lehetnek (Az elmaradó mai Budapest Honvéd elleni mérkőzésüket a Totóban is törölték)

A Puskás Akadémia FC keretében koronavírusos esetet regisztráltak, ezért a csapat Budapest Honvéd FC elleni, vasárnapi (mai) NB I-es mérkőzését a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elhalasztotta.

A felcsúti találkozót az OTP Bank Liga első fordulójának keretében vasárnap 19 órától játszották volna, ám – az MLSZ honlapjának közleménye szerint – csak akkor kerül rá sor, amikor biztonságosan meg lehet rendezni.

A Puskás FC Kft. egyoldalú halasztási kérelme után az új időpontot az MLSZ versenybizottsága tűzi majd ki.
Az MTI információi szerint

a felcsúti csapatból nem egy, hanem több játékos tesztje is pozitív lett.

Az OTP Bank Liga 1. fordulójában eddig három mérkőzést rendeztek meg: a pénteki nyitányon a címvédő Ferencváros 1-1-es döntetlent ért el az újonc MTK otthonában, majd szombaton a ZTE és a Mol Fehérvár nem bírt egymással (3-3), az Újpest viszont 2-1-re nyert Pakson. Vasárnap így viszont csupán egy összecsapást rendeznek (DVTK-Mezőkövesd), míg a forduló zárómérkőzésén a Kisvárda a másik újonc Budafok vendége lesz hétfőn.

Hirdetés*



A Puskás Akadémia következő mérkőzését szombaton játssza, a bajnokságban a Kisvárdát fogadja, majd a legutóbbi kiírás bronzérmese 27-én az Európa-liga selejtezőjének első fordulójában a svéd Hammarbyhoz látogat. Az El-ben rendhagyó módon ezúttal egy mérkőzésen dőlnek el a párharcok, zárt kapuk mögött.

 

Törlés a Totóban

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatja a fogadókat, hogy a 33. heti totóműsor második fordulójában szereplő 5. sorszámú Puskás Akadémia – Honvéd élvonalbeli bajnoki mérkőzést törölte, mivel az összecsapást elhalasztották.

A törölt mérkőzés helyére a 2. számú pótmérkőzés, a Falkenberg-AIK Stockholm svéd bajnoki találkozó került.

 

MTI

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: