Földön járó Angyalok (Az első sikeres év eredményei a jótékonyság útján)

2019 egy új kezdetet jelentett amikor két anyuka elindított egy közösségi oldalon található csoportot amely egyetlen év alatt rendkívüli sikereket ért el, amire talán az alapítók sem számítottak. Az Angyalok Jótékonysági Licit azóta pedig sorra segít a rászorulóknak és gyűjti az angyali tagokat akik megosztották velünk miért is különleges a közösségbe tartozni.

A mai világban – kár lenne tagadni – egyre többen vannak azok akik segítségre szorulnak és úgy tűnik egyre többen vannak azok is, akik segítséget tudnak nyújtani a maguk módján és lehetőségeikhez képest.

Bár jól tudjuk, hogy segítséget kérni nem egyszerű, sok olyan helyzet van amikor már kell. Ilyen lehet a különféle egészségügyi beavatkozások feltételeinek megteremtése, vagy az utókezelések lehetősége. Sok kicsi pedig bizony nagyon is sokra megy.

A tavalyi év során az SMA-val küzdő Levente esete körbejárta hazánkat, és aki csak tudott megmozdult a kisfiú gyógyulása érdekében, hiszen 700 millió forint összegyűjtése volt a cél, melynek elérése érdekében különböző közösségek szerveződtek adományok felajánlásával, jótékonysági koncertekkel  felsorolhatatlanul sokfajta módon.

Mint megtudtuk a csoportot kezelő egyik admintól, Bere Ildikótól, ekkor jött létre az Angyalok Jótékonysági Licit csoport, melyet Farkas Anita és testvére hozott létre amikor megismerték SMA Leventét akinek szülei a Zolgensma génterápiára gyűjtöttek.

A csoport így Levi megsegítésére alakult, de a sikeres gyűjtés után annyi segítségkérő levelet kaptak, hogy nem volt kérdés: a csoport tovább folytatja segítő útját.

A licitálással segítő csoport közösségi felülete egyetlen év alatt eddig 13 sikeres gyűjtésen van túl, és jelenleg 3 van folyamatban.

Gyűjtöttek rehabilitációra, belföldi és külföldi kezelésekre, segédeszközökre, családi ház akadálymentesítésre, egy saját akadálymentes kuckóra, de teljesítettek születésnapi kívánságokat is.

Mind a gyermekek, mind a felnőttek számára egyaránt esélyt adunk, ami más hozzánk hasonló csoportra nem igazán jellemző

– közölte Ildikó.

 

Hogyan lehet angyallá válni?

Mint megtudtuk, a facebookos csoporthoz bárki csatlakozhat, minden jelentkezést adminisztrátor hagy jóvá.

Az Angyalok Jótékonysági Licit csoport tagjai

 

Milyen egy angyali közreműködés?

A licit felajánlásnak is, és a licitálásnak is van egy egyszerű, átlátható szabályozása amit csatlakozáskor minden tag el tud olvasni, de bármilyen felmerülő kérdésre válaszolnak az adminisztrátorok, moderátorok.

Az eddigi licittárgyak skálája igen széles, hiszen könyvek, játékok, ruhák, szolgáltatások, utazások, elektronikai eszközök, bútorok, sportereklyék is kerültek már új tulajdonosukhoz egy-egy jótékonysági akció során.

Mindezeken túl rengeteg kézműves termékkel találkozhatnak nálunk a tagok, próbáljuk a kézműveseket is támogatni, reklámfelületet biztosítunk – tette hozzá riportalanyunk.

 

Sok csoport létezik akik különböző módon igyekeznek segíteni embertársaikon, de miben másabb az Angyalok Jótékonysági Licit a többitől?

Ez egy nagyon jó kérdés! Erre a megfelelő választ a tagjaink tudják megadni, így megkérdeztem tőlük:

„Hogy sokkal több, mint egy licitcsoport! Valódi segítség, társ egy hosszú úton és tovább….”


„Ami remek ebben a csoportban: (azon túl, amiben a többi licites csoport is jeleskedik) : az angyal pontok, (és hogy vannak, akik fáradságot nem kímélve postáznak stb) ; a gyors reakció egy-egy beteg vagy sérült gyermekkel/emberrel kapcsolatban, ha gyorsan kell az összeget összegyűjteni; az egy apró lépéssel szoros kapcsolat: szervezés, plakátok, a segítők-szülők menedzselése; a nagyon aktív tagok; széles licitválaszték.”


„ Itt a minden TAG es ADMIN egy angyal. Az Adminok soha nem adjak fel közvetlenek, segítőkészek, és csodás kisugárzásotok van csajok
Épp a napokban gondolkoztam, hogy valakiknek a munkája családja mellett ennyi energiája hogy lehet?! Semmi önzőség és rossz indulat. Rengeteg poén és az Adminok kiállnak kőkeményen azért, hogy másoknak jobb életet biztosítsanak. Nem tesznek különbséget ember és ember között. Akiknek segítenek biztosra vehetik hogy mindent megtesznek érte a cèl érdekében Mintha nem létezne lehetetlen számukra
Nem mindenkit ismerek még de példaképeim vagytok.


Ez a csoport nagyobb szeretetbomba, mint amit ellehet képzelni.
Nincsenek is rá szavak mennyire de mennyire jó tagnak lenni.
Nekem is hatalmas segítséget nyújtottatok már egyszer. Igaz nem emlékszem, de érzem hogy innen csak úgy áradt felém a szeretet
Örülök, hogy itt lehetek.

„Ebben a csoportban más a hangnem, más a tagok egymáshoz való hozzáállása. Szeretetteljes a “légkör” Ha valaki nem ért, nem tud valamit, türelmesen válaszolnak. Ha később jelentkezik, megvárják. (szemben más csoportokkal, ahol már megy a megszégyenítés, beszólás, leszólás….) Valószínűleg a csoport célja is meghatározó abban, hogy itt az önző, negatív, udvariatlan és bántó megnyilvánulások szóba sem jöhetnek. Itt ismeretlenül is tiszteljük egymást. Nagyon szeretek itt lenni. Tényleg átjárja a jóság a csoportot, az egész szellemiségét ez határozza meg.”


„Ennek a csapatnak lelke is van nem csak neve.
Nem csupán felszínes, hanem kommunikatív, aktív, naprakész, barátságos, és van stílusa.”

„Emberség,önzetlenség,szeretet.
Visszakaptam az emberekbe vetett hitem. Hogy igenis még van jóérzésű,jólelkű embertársam. Ti mind azok vagytok. Köszönöm Nektek angyalok.”

„Én azért szeretem ezt a csoportot, mert nincs megszabva, hogy kiknek lehet segíteni, gyerek, felnőtt legyen bármilyen korú ti lehetőséget adtok.”

Szerintem abban, hogy itt valahogyan szinte ” kézzelfogható” a szeretet.

„Nekem ezt jelenti ez a csoport: „Legyél az ok, ami miatt valaki azt gondolja, érdemes még hinni az emberekben!” A hitet. A hitet, hogy mi emberek, hogy mi magyar emberek igenis “jók” vagyunk, önzetlenek, hatalmas szívvel megáldva. „

 

 

Azt már tudom, hogy valódi Angyalokról szól a csoport, de hogyan működtök?

A csoport jótékonysági alapon a tárgyak, szolgáltatások, felajánlások széles tárházát sorakoztatja fel licites formátumban melynek szabályai (kezdő ár, kinek szól a felajánlás, stb.) elég egyértelmű úgy gondolom.

A kifejezett “hogyan” kapcsán azért megemlíteném: nincs mögöttünk egy kizárólagos alapítvány, mi sem alapítványként működünk. Amit teszünk teljesen ingyen tesszük, ellenszolgáltatás nélkül. Több alapítvánnyal is jó kapcsolatot alakítottunk ki, de nem feltétel például egy alapítvány megléte egy jelölt kiválasztása esetén.

 

Ha jól veszem ki a szavaidból, akkor aki hozzátok fordul átmegy egy bizonyos szűrőn, de igyekeztek ott segíteni ahol és ahogy tudtok. Lehet arról tudni, hogy mennyi adomány, illetve licit gyűlt össze a csoport első működési éve során?

A csoport létszáma a maroknyi főből szépen feltornázta magát 22 ezerre. Az idén körülbelül 37,5 millió forintot sikerült összegyűjtenünk támogatottaink részére.

Megjegyzem: Nem mi vagyunk a legnagyobb jótékonysági licit csoport, de ezzel az összeggel, és a létszám figyelembevételével mi vagyunk a leghatékonyabbak, hála a csoport tagjainak, támogatóinknak.

Az angyali licitek során felajánlott tárgyak, szolgáltatások egy köre

 

A végére már csak egy kérdésem maradt:

Hogyan lehet hozzátok licitálóként, vagy segítségkérőként fordulni?

 

Licitálóként először a facebook oldalunkon csatlakozni kell a csoporthoz. Ezután rögtön lehet licitet feltenni, melynek szabálya ha nem egyértelmű, a csoport adminisztrátorai, moderátorai szívesen segítenek. Amennyiben időhiány, vagy egyéb miatt nincs lehetőség személyesen licitet feltenni, itt
találja az Angyalpontokat, ahol leadhatja licittárgyait.

Az Angyalpontok országhatáron belül és kívül is már 22 helyszínen (városban) várják a felajánlásokat.

Amennyiben segítségre van valakinek szüksége, akkor  az [email protected] email címre kell küldeni egy bemutatkozó levelet, illetve érdemes lehet honlapunkat is felkeresni.

Ezután kiküldünk egy kérdéssort, ami alapján döntünk a következő támogatottról.
Jelenleg csak beteg felnőtteken/gyermekeken áll módunkban segíteni.

Az elmúlt évünket, illetve az első évünket egy videóban foglaltuk össze, amelyet ezúton is hálásan köszönünk minden közreműködőnek, tagnak, segítőnek egyaránt:

 

Zárszóként pedig nem is nagyon jut más eszünkbe így a riport végére, mint az az idézet, ami a Földön járó Angyalok csoportot és tagjainak hozzáállását, tettrekészségét jellemzi, mert ők bizony nem várnak:

Egyszer a tanítvány megkérdezte a Mestert:

– Sokat kell-e még várni arra, hogy a dolgok jobbra forduljanak?

– Hát ha várunk, akkor még sokat…

A csoport adminisztrátorainak csapata.

 

Köszönjük a riportot!

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: