Karcagon a labdarúgópálya.

Karcagon koronavírusos lett egy labdarúgó

A Karcagi Sport Egyesület vezetése közleményben tájékoztatta a város lakosságát a kialakult helyzetről.  Információink szerint a közlemény kiadásának napán már egy, a városban működő középiskolából a diákok egy része haza is ment, illetve az intézmény legfrissebb közleménye szerint a másnapi (pénteki) szülői értekezletek minden évfolyamban virtuálisan lettek megtartva.

Alig felejthettük el a szeptember elején – Vidék.MA hírportálunk által – napvilágra került koronavírusos esetről szóló híreket, most kiderült:

Egy labdarúgónál is azonosították a vírust Karcagon

 

Dr. Fazekas Sándor (egykori miniszter), mint a Karcagi Sport Egyesület elnöke az infokarcag oldalán (az MLSZ adatbázisában megadott sportolói honlap például cikkünk megírásakor nem is működik) közleményben tájékoztatta a nagykunsági város lakosságát, a sportszerető közvéleményt, az egyesület tagságát és támogatóit arról, hogy nemrégiben történt koronavírus-kontakt kutatás kapcsán egyik labdarúgójuk tesztje pozitív lett, ezért a felnőtt csapat valamennyi tagja karanténba került.

Hirdetés*



Az Egyesület labdarúgó szakosztályának összes mérkőzése, valamint edzései a fenti okok miatt – további intézkedésig – határozatlan időre elmaradnak

– tette hozzá.

 

A médiánkhoz érkezett legfrissebb hírek szerint a koronavírusos labdarúgó közvetlen kontaktjait (csapattársait) tekintve az első teszt negatív lett.

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: