Középpontban a zene és az irodalom

Két  nagyszabású programot is szervezett a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete a megyeszékhelyen a Fehér bot világnapja tiszteletére. A délelőtti rendezvény középpontjában a zene és az irodalom állt, ennek a Verseghy Ferenc Könyvtár adott otthont, délután pedig egy képzőművészeti kiállítást nyitottak meg a Damjanich János Múzeumban.  

A két program során ép és fogyatékossággal élő művészek is felléptek így például Erdős Viktor látássérült hegedűművész és Horváth Ábel Olivér Megavers-győztes is.

A jelenlegi járványügyi helyzetben úgy gondolom, még fontosabbak az emberi kapcsolatok és a közösségek ereje. Örömteli számomra, hogy – természetesen a szükséges óvintézkedéseket betartva – meg tudtuk tartani az október 15-i rendezvényeinket

– mondta Pesti Zoltáné a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének az elnöke.

 

A program délután folytatódott a Damjanich János Múzeumban, ahol Tapintható gondolatok címmel nyílt kiállítás látássérült és megváltozott munkaképességű emberek munkáiból. Az alkotások az Egyesület esélyegyenlőség jegyében megtartott kézműves szakkörein készültek. A kiállítás megnyitón köszöntőt mondott dr. Kállai Mária a térség országgyűlési képviselője is.

E két rendezvény egy több elemből álló hosszútávú projekt része volt. A Tapintható gondolatok egy pályázat révén valósulhatott meg, a projekt, amelynek ez is része, összesen 12 önállóan is működő elemből áll, amelyek egymásra épülve egymást erősítve alkotnak egészet. Az egyes elemek középpontjában a célcsoportunk kulturális esélyegyenlőségének előmozdítása áll, a látássérültek számára is „tapintható gondolatok” formájában. Képzőművészethez kötődik 3 szakkör, 1 tábor, 1 kiállítás, valamint az előadó művészethez kötődik 1 szakkör, 1 tábor, 3 esemény, 2 rendezvény formájában, mindez szolnoki művészek, látássérült emberek és érdeklődő személyek bevonásával – mondta Pesti Zoltánné.

 

 

Október 15. a Fehérbot Nemzetközi Világnapja

A nap célja, hogy felhívja a közvélemény figyelmét a vakok és a gyengénlátók sajátos helyzetére, keresve gondjaik megoldásának lehetőségeit, a társadalomba való teljesebb értékű beilleszkedésük útját.

 

– Jász-Nagykun-Szolnok megyében több évtizedes hagyománya van a látássérült emberek érdekképviseletének, Egyesületünk elődje ugyanis 1954-ben jött létre Szolnokon. A Vakok és

Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete 2004-ben alakult meg, azzal céllal, hogy méltóképpen folytassuk elődeink munkáját. Jelenleg 300 tagja van az Egyesületünknek, a megyében pedig 6 helyi csoportot működtettünk önkéntesink segítségével. Közel 30 munkatársunk van, akik jelentős része fogyatékossággal élő és megváltozott munkaképességű személy. Tevékenységünk pedig sokrétű, amelyet Szolnokon három irodában végzünk – tette hozzá az Egyesület elnöke.

 

 

 

Forrás:JNSZMVAKOK

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: