Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA

Jászapáti – Budapestről aggódó rokonok kérték a rendőrök segítségét akik azonnal az idős szülő lakcímére siettek

Telefonon kértek segítséget 2020. november 14-én, az esti órákban a helyi rendőröktől azok a budapesti hozzátartozók, akik már egy ideje nem érték el a nagymamát. A nagy távolság miatt telefonon tartották egymással a kapcsolatot, azonban egy ideje kikapcsoltat jelzett a készülék, és nem tudták, hogy mi történhetett az idős szülővel.

 

A szükséges egyeztetéseket követően a Jászapáti Rendőrörs két beosztottja azonnal elindult, majd megjelent a megadott címen, ahova nem volt egyszerű a bejutás, mivel a csengő sem működött. Az egyenruhások az ablakon kinéző hölgynek igazolták magukat és megnyugtatták, hogy segíteni jöttek. Amikor beengedte őket, az idős asszony meglepettségében csak annyit tudott mondani:

„Maguk tényleg azért jöttek, hogy megnézzék, jól vagyok-e?”

 

A hölgy kérdésükre elmondta, hogy a telefont elejtette, ami ennek következtében szétesett, és nem tudta hogyan kell összerakni. A rendőrök pillanatok alatt üzembe helyezték a készüléket, és segítettek annak bekapcsolásában. Az első hívás a segítséget kérő családnak szólt, akik a még ott lévő rendőröknek köszönetet mondtak a gyors és segítőkész intézkedésért- olvasható a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság beszámolójában.

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: