Forrás: Szalay Ferenc közösségi oldala

Jó tudni: Szolnokon újra bevezetik a helyi piacokon a vásárlási idősávokat és fizetős lesz a parkolás is az Ady Endre útinál

Szalay Ferenc polgármester közösségi oldalán videóban közölte a napokban kihirdetett veszélyhelyzet idején Szolnokra érvénybe lépő változásokat az alábbiak szerint.

A főbb változások:

☝️ November 9-én hétfőtől újra bevezetjük a vásárlási idősávot az Ady Endre úti piacon, a Széchenyi kispiacon, valamint az úgynevezett lengyelpiacon a Pletykafaluban. Eszerint reggel 8 és 10 óra között a 65 éven felüliek vásárolhatnak a három piacunkon.
☝️ Az Ady Endre úti piac zárt parkolójában holnaptól (november 6., péntektől -a szerk.) újra az eredeti parkolási rend lesz érvényes, azaz hét közben 30, hétvégén pedig 45 perc után fizetős lesz a parkolás.
👉 A polgármesteri hivatal ügyfélfogadásán kérjük, lehetőségeik szerint előre egyeztessenek telefonon ☎️ időpontot. Ha tudják, ügyeiket intézzék telefonon, vagy e-mailen 📧. Persze a személyes ügyintézés is lehetséges előre egyeztetett időpontban.
☝️ Az esküvők esetében újra 10 főben maximalizáljuk a városházi szertartáson résztvevők számát.
🙏 Az intézkedések kapcsán kérem szíves együttműködésüket és türelmüket, mindezekre az Önök egészségének védelmében van szükség!
-olvasható a polgármesteri videó leírásaként amelyet további intézkedésekkel itt tekinthetnek meg:
No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: