Fotó: Rendőrség

Éjfél előtt feloldották a teljes útzárat a 32-es főúton történt halálos balesetnél

A tegnapi nap egy újabb tragikus nap a közlekedési eseményeket tekintve, hiszen az idei évtől fizetőssé vált M4-es autóút Pest megyei szakaszán (Abonynál), illetve a 32-es főút Jászberény és Jásztelek közötti szakaszán is halálos baleset történt.

Amint azt a hatósági információk alapján megírtuk Vidék.MA hírportálunkon, úgy halálos közúti közlekedési baleset történt Jásztelek és Jászberény között, a 32. számú főút 31. kilométerszelvényében 2021. január 22-én 17 óra 50 perc körül. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint, egy személygépkocsi vezetője közlekedett Jásztelek irányából Jászberény felé, amikor a sofőr egy balra ívelő útkanyarulatban elveszítette uralmát járműve irányítása felett, a szemközti forgalmi sávba hajtott, ahol egy szabályosan közlekedő gépkocsinak ütközött. A baleset során, az ütközés erejétől egy másik gépkocsi is megsérült.

police.hu

 

A baleset következtében a Jásztelek irányából Jászberény felé közlekedő személygépkocsi sofőrje és utasa a helyszínen elhalálozott.

 

A baleset helyszínelése 23 óra 20 perckor befejeződött, a rendőrök a teljes útlezárást feloldották.

Hirdetés*

 

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: