Fotó: internet (A kép illusztráció.)

Háziorvosok és polgármesterek meghallgatásával folytatja munkáját a Covid 2021 Vizsgálóbizottság

Pénteken folytatja munkáját az ellenzéki pártszövetség képviselői által megalakított Covid 2021 Vizsgálóbizottság. Mivel a Fidesz a vírus tavaly tavaszi megjelenése óta rengeteg olyan hibás döntést hozott mind a háziorvosi rendszert, mind az önkormányzatokat illetően, amelyeknek a mai napig súlyos következményei vannak, ezért a testület a következő ülésén e két terület helyzetével foglalkozik majd kiemelten – tudatták sajtóközleményükben.

Mint írták, a magyar kormány rendkívül későn és rosszul reagált a járvány által előidézett kihívásokra. Tavasszal a kormányzati kommunikáció ugyan győzelmi jelentésekben számolt be arról, hogy folyamatosan ellátják az orvosokat védőfelszerelésekkel, valójában azonban nem kaptak megfelelő mennyiségű és minőségű eszközöket, és a veszélyeztetett korban lévők védelmében is csak lassan léptek. A Fidesz pedig a mai napig nem tekint partnerként a háziorvosokra, nincs érdemi párbeszéd, csupán a kormányhivatalok utasításait kapják kézhez. A koronavírus elleni oltással kapcsolatos feladatokat is segítség és szervezési támogatás nélkül terhelik rájuk. A háziorvosok helyzetét pedig tovább nehezíti, hogy a kormány úgy akarja praxisközösségbe terelni őket, hogy azok szakmai feltételei homályosak, és eleve többletfeladatokat ró rájuk, ami így végső soron nem fogja megoldani a háziorvoshiányt.

Az önkormányzatok azonban nem hagyták magukra a súlyos nehézségekkel küzdő egészségügyi dolgozókat, hanem még a kormány feladatait is átvállalva járultak hozzá járvány elleni védekezéshez. Többek között védőfelszereléseket, teszteket biztosítottak a kórházaknak, a háziorvosoknak és a településük lakóinak. Mindezek ellenére a Fidesz továbbra sem hagyott fel az önkormányzatokkal szemben folytatott hadjáratával, amellyel jelentősen megnehezíti a koronavírus-járvány elleni védekezést. A kormány a kicsinyes bosszúpolitikájával végső soron a magyar embereket bünteti, amely egy világjárvány és egy gazdasági válság közepén rendkívül veszélyes.

 

 

A vizsgálóbizottság tagjai mindezek tudatában fontosnak tartják annak vizsgálatát, hogy a járványkezelés érdekében miért és mit tett vagy mulasztott el megtenni a kormány. Éppen ezért az ellenzéki képviselők szerint elengedhetetlen azok meghallgatása, akiket közvetlenül érintettek a fenti kormányzati intézkedések. A Covid 2021 Vizsgálóbizottság következő ülésén ezért részt vesz Dr. Hámori Katalin, Dr. Kerekes László és Dr. Lantos István háziorvos, valamint Karácsony Gergely főpolgármester, Nyitrai Klára, Baja polgármestere és Nemény András, Szombathely polgármestere.

Jobbik

Demokratikus Koalíció

LMP

MSZP

Momentum

Párbeszéd

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: