A kép illusztráció. (Fotó: internet)

Mezőtúr – Miközben lánya összeveszett egy nőismerősével, az anya a vita hevében kést ragadott

A Mezőtúri Járási Ügyészség vádat emelt egy 47 éves mezőtúri nő ellen súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt.

A vádirat szerint 2020. június 13-án délután, Mezőtúron, a nő kertes családi házának udvarán, lánya összeveszett egy nőismerősével. A veszekedés kölcsönös dulakodássá fajult, annak során mindketten elestek, de a földön fekve is folytatták a verekedést.

A lány anyja ezt látva bement a konyhába és egy 11,5 cm pengehosszúságú késsel a kezében tért vissza az udvarra. Ekkor a földön hason fekvő sértetthez lépett, és egymás után kétszer, kis erővel a nő hátába szúrta a konyhakést. Majd visszament a házba, letette a kést, de magához vett egy gázsprayt.

 

Időközben a megszúrt sértett felállt a földről, de az udvaron maradt, ahová támadója hamarosan visszatért. A vádlott amint kilépett a házból, egyből a sértetthez sietett és az arcába fújt a gázsprayvel.

 

A bántalmazott nő lapockatájékon 0,5 – 1 cm-es szúrt, nyolc napon belül gyógyuló sebzéseket szenvedett, de az elkövetéshez használt eszközre és a sérült testtájékra figyelemmel súlyosabb, nyolc napon túl gyógyuló sérülései is keletkezhettek volna.

Az ügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság tárgyalás mellőzésével közérdekű munkára ítélje a vádlottat.

 

Az ügyben a Mezőtúri Járásbíróság fog első fokon döntést hozni – tájékoztatta médiánkat 2021. február 23-án a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség az esetről.

 

 

(Indexfotónk illusztráció.)

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: