A kép illusztráció (Fotó: internet)

Hatezer éves rézkori temetőben találtak arany tárgyakat a régészek Borsodban

Arany tárgyakat találtak egy 6 ezer éves rézkori temető feltárásakor a bükkábrányi lignitbánya területén a miskolci Herman Ottó Múzeum régészei – közölte az intézmény az MTI-vel szerdán.

Tájékoztatásuk szerint a temető egy rézkori népességhez tartozott, a bükkábrányi bánya területén feltárt három női sírból több mint egy tucat aranytárgy került elő, elsősorban karikás és kúpos lemezcsüngők, amelyek egykor egy fejdísz részei lehettek.
 

Mint írták, ezt onnan tudni, hogy a halánték környékéről kerültek elő a tárgyak. Ezek a csüngők, habár több rézkori lelőhelyről is ismertek hasonló darabok, magas igényű kialakításuk folytán az eddig ismert legszebb példányok közé tehetők.
 

A közelmúltban feltárt temető különlegessége, hogy egy rangos férfi temetkezési helye is előkerült, a sírban azonban nem arany tárgyakat, hanem egy pattintott kőpengét, egy csiszolt kőbaltát és egy két kilós rézcsákányt találtak. Utóbbit inkább egyfajta jogarként használhatta, mint tényleges szerszámként.
 

E négy gazdag temetkezés mutatja a korabeli közösség előkelő egyéneit, ezek a tárgyak presztízsértékkel bírtak, hiszen az arany még akkor is ritkaságszámba ment, a nyersanyagot valószínűleg a Kárpát-medencéből szerezték be, felszíni ércgyűjtéssel és aranymosással. Arra, hogy helyben állították elő vagy készen hozták valahonnan, a tárgyak kidolgozásából nem lehet következtetni.

 

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: