police.hu

Kunhegyesi férfi tört be Szolnokon egy áruház épületébe (Letartóztatás lopás miatt)

A Szolnoki Járási Ügyészség indítványt tett egy 46 éves kunhegyesi férfi letartóztatására lopás bűntette miatt  – tájékoztatta Vidék.MA hírportálunkat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség a mai nap során.

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2021. március 2-án kora hajnalban, Szolnok belvárosában, behatolt az egyik áruház épületébe úgy, hogy szétfeszítette a főbejárat üvegezett fotocellás ajtaját. Majd bejutását követően bement az áruház irodahelyiségébe, s az egyik asztalfiókból ellopott három mobiltelefont, majd több kasszát is átnézett, pénz után kutatott, de nem járt sikerrel. Ezt követően besétált az áruház területén működő drogériába. Itt a férfi már több higiéniai terméket összekészített, és ki akarta cipelni azokat a főbejáraton, amikor az áruház vagyonvédelmi őre az épület elé érkezett. Ezt észlelve a férfi visszaszaladt az áruházba, majd néhány perc múlva, a drogériában összegyűjtött termékeket hátrahagyva, zsebében a három ellopott mobiltelefonnal, a vészkijáraton át, futva elmenekült az épületből  – írták.

Hozzátették, az értesített rendőrök hamarosan, az áruház közelében elfogták a férfit, s lefoglalták tőle a lopott mobiltelefonokat.

Az áruház kifeszített bejárati ajtajában 200.000 forint kár keletkezett, ami nem térült meg.

 

Az ügyészség azért indítványozta a vagyon elleni bűncselekmények miatt már 16 alkalommal büntetett férfi letartóztatását, mert fennáll annak a veszélye, hogy szabadlábon hagyása esetén elrejtőzne, és ezzel kivonná magát a felelősségre vonás alól, illetőleg újabb, hasonló bűncselekményt követne el.

 

A Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírója egyetértett az ügyészség indítványával, letartóztatta a férfit. A gyanúsított azonban fellebbezett a végzés ellen, ezért a letartóztatásról a Szolnoki Törvényszék dönt véglegesen. – közölték médiánkkal.

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: