Hónapokig nem fizette a tartásdíjat a mezőtúri apuka – 400 ezer volt a tartozás

80 óra közérdekű munkát kapott cserébe, hogy nem fizetett a lányának hónapokon keresztül.

A Mezőtúri Járásbíróság tartási kötelezettség elmulasztásának vétsége miatt 80 óra közérdekű munkát szabott ki azzal a húszas éveiben járó, büntetlen előéletű férfival szemben, aki 2019. március 1-je és 2021. március 30-a között, noha erre jogerős bírósági határozat kötelezte, önhibájából, azaz annak ellenére, hogy erre módja és lehetősége lett volna, csaknem 400 ezer forint, kiskorú lányának járó gyermektartásdíjat nem fizetett meg.

A Büntető Törvénykönyv rendelkezései szerint bűncselekményt, a tartási kötelezettség elmulasztását követi el, aki jogszabályon alapuló és végrehajtható hatósági határozatban előírt gyermektartási kötelezettségét önhibájából nem teljesíti, és vétség miatt 2 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Az ügyben 2021. március 31-én emelt vádat a Mezőtúri Járási Ügyészség. A Mezőtúri Járásbíróság 2021. április 7-én tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésében döntött, amit az ügyészség és a vádlott is tudomásul vett, így az 2021. április 21-én jogerőre emelkedett.

Forrás: Szolnoki Törvényszék

Képünk csak illusztráció

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: