Horváth Peti: Gyermekkori álmot váltunk valóra

2021. április 11-én hosszú idő után elindult a kupasorozat Kunmadarason, pontosabban annak első fordulójára került sor az egykori katonai laktanya területén. A tavasz előtti téli időszak pedig egy versenyzőnek a jövő évi bajnokságra való felkészüléssel telik és ebből Horváth Peti sem maradt ki amelyről ő maga adott számot. Az idei első kunmadarasi megmérettetés reggelén kérdeztük az amatőr versenyzőt miként fűződik a versenyzéshez és miként látta még reggel a nap folyamán előtte álló kihívásokat. Annyit elárulunk: Nem tévedett!

Izgalmas napnak néztek elébe a Villámtesók

Amint azt megtudtuk: Peti 3 éve küzd a pályán versenyzőként és gyermekkori álmot váltanak valóra versenyzőtársával akivel közösen hajtanak egy autót.

Igazából 3 éve versenyzünk. Folyamatosan kezdtük ezt el. Gyermekkori álom volt és versenyzőtársammal sikerült megvalósítani, elindulni. Ezzel az autóval kezdtük – utalt a Villámtesók BMW-jére – nagyon sokat javítottunk, fejlesztettünk rajta.

A kunmadarasi helyszín közelsége és szimpátiája pedig a versenyzőtársakkal, a szervezéssel és pályával együtt megadta azt a hangulatot amelyekkel egy amatőr versenyző is szép sikereket tudhat maga mögött – folytatta.

Lesz vagy nem lesz kupa a kézben? Az előbbi!

A nap végeredményét firtató kérdésünkre Peti óvatosan fogalmazott az elmúlt évek tapasztalatai alapján:

Amikor úgy várjuk hogy minden rendben akkor biztosan ott lesz a technika ördöge….

Nem tévedett sokat, hiszen az első körök megtétele után a másodikban bizony akadt bőven mit szerelni (eltört a lengőkar) amiért egyszerre megjárták a földi poklot és mennyet.

Ahogy Ő fogalmazott és mondott köszönetet a napért:

Elképesztő az az összetartás ami ezt a sportot illeti. Mikor azt hiszed, hogy vége, jön néhány sporttárs és minden megoldódik. Köszönöm a gyors segítséget Nagy Lajosnak,és az alkatrészt és mindent, hogy tovább tudtunk menni. Egy 2. és egy 4. hely onnan, ahonnan már úgy láttuk nincs tovább. Fantasztikus ez a sport és a Sporttársak…

Horváth Peti a megérdemelt kupával 2021. április 11-én az INTERCARS Art-Sprint Kupasorozat I. fordulójának díjátadóján.

Nekünk csak egy dolog jutott eszünkbe: Hajrá Peti! Kunmadaras varázsa újra és újra bizonyítani fog ahogy a kupák száma is a Villámtesók sikerével!

 

 

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: