Forrás: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség

Karcagon rongált és utcai harcot provokált a hatóságok előtt ismert személy (Vádat emeltek a 22 éves helyi férfival szemben)

Miután az autóba rúgott, magából kikelve üvölteni kezdett és bokszoló állásban a járműből kiszálló sértettet megtámadta.

A Karcagi Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be egy 22 éves karcagi férfi ellen garázdaság vétsége és más bűncselekmény miatt – közölte Vidék.MA hírportálunkkal a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség.

 

Hirdetés*

Mint írták, a rendelkezésre álló adatok szerint a fiatal férfi 2020. december 12-én a déli órákban az egyik karcagi utcában meglátott egy kb. 5 km/óra sebességgel közlekedő személyautót. A vádlott minden előzmény nélkül belerúgott a gépjármű jobb első kerékívébe, amelytől az behorpadt. A vádlott ekkor magából kikelve üvölteni kezdett és bokszoló állásban a járműből kiszálló sértettet megtámadta, több alkalommal felé ütött. Az ütések elől a sértett igyekezett kitérni, de így is többször eltalálta őt a vádlott. Ezt követően a felbőszült férfi a felsőruházatánál fogva megrángatta a sértettet, akinek a ruhája elszakadt, a szemüvege és a hallókészüléke a földre esett, megrongálódott.

 

A vádlott a gépjárműben 125.000.- forint, a sértett szemüvegében és hallókészülékében több mint 10.000.- forint kárt okozott.

 

Az ügyészség végrehajtandó fogházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott a hatóságok előtt már ismert vádlottal szemben.

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: